Az Európai Bizottság elnökjelöltjeinek vitájában szomorú szenzációként fontos szerep jutott Magyarország miniszterelnökének is: nem mint jelöltnek, hanem mint negatív példának. Több jelölt támogatta azt a Demokratikus Koalíció 16 pontos programjában is szereplő követelést, hogy Európa nyújtson a tagországoknak demokratikus garanciát, európai szinten kényszerítve ki olyan fontos értékeket, mint a diszkrimináció tilalma, a vallás- vagy a sajtószabadság. Ennek során példálózott az egyik jelölt Orbán Viktorral: mint mondta, meg kell akadályozni, hogy más európai országokban is előfordulhasson az, ami Magyarországon, ahol a miniszterelnök saját pártjának értékeit emeli be az ország alkotmányába, amit ennek érdekében öt percenként változtathat.
A Demokratikus Koalíció fölhívja továbbá az MSZP, az Együtt-PM és az LMP figyelmét, hogy a vitában csak a demokratikus európai pártok képviselői vehettek részt és esze ágában sem volt senkinek meghívni Marine Le Pent vagy az európai szélsőjobb valamely más képviselőjét, hogy – a Jobbikénál egyébként jóval kevésbé visszataszító és emberellenes – nézeteit vitában próbálják megcáfolni. Európa, amelynek számára a szélsőjobb nem szalon- és vitaképes, ebben is jobban teljesít.
A DK megismétli ezért azt az álláspontját, hogy a listavezetők hazai vitájára a Jobbik képviselőjét nem lenne szabad meghívni.
Niedermüller Péter
alelnök, EP-képviselőjelölt (DK)