2024. 05. 10. péntek

Ármin, Pálma
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Emberkereskedő rendőrkézen

A miskolci nyomozók egy csincsei férfit fogtak el, aki a gyanú szerint külföldön kényszerített prostitúcióra két nőt.
Emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves csincsei lakos ellen.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a gyanúsított 2013. május utolsó napjaiban éttermi, kisegítő munkát ajánlott két nőnek, amit a németországi Hamburgban kellett volna végezni.

A két nőt – mint későbbi sértetteket – az elkövető Hamburgba szállította, azonban ott már – a korábbi megállapodástól eltérően  – erőszakkal és fenyegetéssel prostitúciós tevékenységre kényszerítette őket, illetve a későbbiek folyamán az egyik sértettet egy külföldi állampolgárnak „eladta”.

A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök a gyanúsítottat 2014. március 21-én  elfogták, bűnügyi őrizetbe vették, majd a bíróság 2014. március 22-én előzetes letartóztatását elrendelte.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében. A pénzügy…
Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …