Hoffmann Rózsa csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a KLIK működése körül nincs semmi, ami aggodalomra adna okot; szerinte nincs 57 milliárdos hiány; javult az iskolák szakos tanárokkal való ellátottsága, akárcsak az iskolák tárgyi feltételei; a mindennapos testnevelés egyértelműen pozitív fogadtatásra talált; a pedagógus életpályamodell pedig lényegesen hozzájárult az oktatás színvonalának emelkedéséhez.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a miniszteri biztos jelentése egyértelműen kimutatta a KLIK működésének alapvető, súlyos hiányosságait. Az elmúlt négy évben nem javult, hanem kimutathatóan romlott a közoktatás minősége. A mindennapos testnevelés a jelenlegi körülmények között a legtöbb iskolában megvalósíthatatlan.
Az életpályamodell pedig súlyos feszültségeket teremtett a tantestületeken belül, igazságtalan, megalázó és bürokratikus, és akkor még nem említettük, hogy az Orbán-rezsim regnálása óta folyamatosan zavarok vannak a tankönyvellátásban. Voltak diákok, akik hónapokig nem jutottak hozzá a tankönyveikhez.
A választások közeledtével már az oktatási kormányzat sem az eddig szokásos propagandát folytatja, hanem félelmében tudatosan hazudik, meghamisítja a tényeket, azt hiszi, hogy félrevezetheti az embereket. Azonban ma Magyarországon mindenki, akinek gyereke vagy unokája iskolába jár, pontosan tudja, Hoffmann Rózsa egyetlen szava sem igaz. A hazugság bűn, s az ilyen hazug politikusokat a választópolgárok április 6-án meg fogják büntetni.
Niedermüller Péter
a DK alelnöke