A Jobbik – egyedüliként a pártok közül – közzétette programját, melynek megvalósításához a gazdaság belső erőforrásaira kíván támaszkodni, ellentétben a hazánkat eladósító Fidesz-MSZP gyakorlatával – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóját Badány Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje.
Elsődleges intézkedésként az évi 400 milliárd forint közvetlen kárt okozó korrupció felszámolását jelölte meg, valamint megszüntetnék az offshore cégeknek kifizetett, és a külföldi cégek számára nyújtott vissza nem térintendő támogatásokat is.
A Fidesz-MSZP kormányok által az elmúlt 20 évben felhalmozott, immár államcsőddel fenyegető 24 ezer milliárdos államadósságot más országok gyakorlatához hasonlóan újratárgyalnák, hiszen ez a jelen feltételek mellett visszafizethetetlen adósság elszívja a rendelkezésre álló csekély erőforrásokat – jelentette ki.
Hozzátette, a Jobbik tőkevédett, hozamgaranciát élvező állami tőkealapot hozna létre a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű termelő beruházások hazai finanszírozására. Ez magasabb hozamot kínálna a lakossági befektetőknek, mint amit a jelenlegi bankbetétekben elérhetnek. Így, ha a polgárok ezt választják, tulajdonosokká válhatnak saját hazájukban.
Emellett megszüntetnék a cigányintegrációra költött százmilliárdos tételek elpazarlását is, hiszen integráció helyett ezen programok éppen az érintett népcsoport kiilleszkedését eredményezik. „A cigányság gazdaságilag, kulturálisan lecsúszott rétegeinek felemelése kizárólag a tisztességes megélhetést biztosító értékteremtő munka, a törvények betartatása és a magyar kultúra által lehetséges”- hangsúlyozta.
További intézkedésként jelölte meg az Áfa csalások felszámolását, amelyet az Áfa mértékének rendkívül magas szintje is generál. „Véget vetünk a közpénzből folytatott kormányzati propagandának, megszüntetjük a teljességgel hasztalan Terrorelhárítási Központot, bevezetjük a kereskedelmi médiumokat sújtó reklámadót, és a Fidesz kormány által Holokauszt központra szánt 6 milliárd forintot a gyermekgyógyászati ellátás fenntartására fordítanánk” – zárta sajtótájékoztatóját Badány Lajos