2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Báloztak a tokaji kereskedelmisek

Alapítványi Jótékonysági Bált tartottak szombat este a Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. A neves eseményen részt vett dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is.

Dr. Mengyi Roland a megjelentekkel egyetértésben kijelentette, hogy nagyon várják már a tavaszt, a természet megújulását, a fényt. Ezzel valószínűleg nem voltak másképp az elődeink sem, akik a farsang keretében mulatságokkal, bálokkal búcsúztatták a telet. A polgáriasodás terjedésével egyre több mulatságot, bált rendeztek. „Ha elővesszük a családi kalendáriumot, a megsárgult lapok felett rácsodálkozhatunk, hogy nagymamáink, dédapáink „mennyire megadták a módját, elővették a legjobb ruhájukat, és boldogan mosolyogtak a kamerába”.

Fölmerül a kérdés: mit jelent polgárnak lenni? A polgár nem más, mint „szabad, öntudatos, és büszke ember”. Felelősséggel és méltósággal viseltetik történelmi és kulturális hagyományai iránt. Polgárnak lenni egy közösséghez tartozást jelent, és a közösségért való állhatatos munkálkodást. „Önök egy közösséghez tartoznak, és tesznek is érte!” –méltányolta a tokajiak munkáját, és elismerte, milyen rendkívüli szakmai képzés folyik az iskolában évek óta.

Bejelentette, hogy a súlykorlátozásnak köszönhetően nem fogják veszélyeztetni az iskola környékét a városon átszáguldó kamionok. Emellett a közeljövőben a 38-as bevezető szakaszán megújulnak a kandeláberek, és tervezés alatt áll egy versenyuszoda építése is, amelyet az iskola is használhat majd. Zárásként azt kívánta, ha évek múlva a jelenlévők előveszik a családi kalendáriumukat, akkor az unokák azt lássák „Önök is büszkén, magabiztosan, a jövőre várva, a tavaszra várva néztek a kamerába!”

Szabó István, az iskola igazgatója, örömét fejezte ki, hogy mennyi ismerős arcot lát. „Akik itt vannak, azért vannak itt, mert szeretnek minket!” Sokan mondják, amikor belépnek ebbe a terembe, igazi bálozó érzés fogja el őket, amit máshol nem éreznek. Méltatta a szervezőket, amiért együttműködve nagyszerű bált sikerült megszervezniük.

Vacsora előtt az iskola tanulói és két tanár látványos és sokszínű műsort adott, amelyben helyet kapott az éneklés, a néptánc, és a modern tánc is. A támogatásokból befolyó összeget az iskola alapítványa fogja megkapni, és a tehetséges diákokra fordítják, illetve a felszerelés, az eszközök modernizálására, bővítésére. Az est folyamán a zenét a Pix együttes szolgáltatta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ukrán gyerekek a Ráth-villában
Már három alkalommal fogadott az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztálya a háború miatt jelenleg hazánkban élő ukrán gyerekeket kifejezetten ne…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…