2024. 08. 19. hétfő

Huba
1 EUR 396 HUF
1 GBP 465 HUF

Az elmúlt 24 óra számokban

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság a 73 éves S. Zoltánnal szemben. A nyomozás adatai szerint a helyi gyanúsított Tiszalúcon, 2013. december 22-én 10 óra 15 perckor egy seprűnyéllel bántalmazott egy 43 éves férfit. A bejelentést követően a rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőt.

A megye rendőri szervei 2013. december 22-én négy főt vettek szabálysértési őrizetbe.

 A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság elkövetése miatt egy férfivel szemben hozott személyi szabadságot korlátozó határozatot, továbbá két sofőrrel szemben, akik úgy ültek a volán mögé, hogy korábban eltiltották őket a vezetéstől. Az Edelényi Rendőrkapitányság egy férfit vett szabálysértési őrizetbe az ideiglenes távoltartó határozatban foglalt szabályok megszegése miatt.

Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítják bíróság elé.

 

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes, megelőző távoltartást egy esetben a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt. Anyagi kárral járó ütközés nyolc esetben jutott a rendőrség tudomására.

 

A Miskolci és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei 2013. december 22-én közúti ellenőrzésen egy-egy sofőrtől a helyszínen bevonták a jogosítványaikat, mivel a velük szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők …

További cikkek