Advent második hetében Szentendrén meggyalázták, vörös festékkel öntöttek le egy keresztet. A város izbégi részén található – a Szent András Plébánia gondozásában lévő -, fontos szakrális emlékhelyet tettek tönkre vandálok néhány napja.
A Jobbik feljelentést tesz a keresztény és magyarellenes cselekedet miatt, s egyben elvárja a hatóságoktól, hogy ugyanolyan gyorsan, határozottan és szakszerűen járjanak el a tettesek felkutatását illetően, ahogy az egyik budapesti zsidó menórát megrongálók esetében tették. Ugyanígy elvárjuk azt is, hogy a politikai pártok, a hazai, valamint a nemzetközi sajtóorgánumok és az egyházak vezetése is épp olyan vehemenciával tiltakozzanak, s követeljék a tettesek kézre kerítését, ahogyan a hanukai gyertyatartó ügyében követelték.
A Jobbik megteszi a tőle telhetőt a kereszt helyreállítása érdekében.
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője és Pál Gábor, szentendrei elnök