Álszent, képmutató és hazug a Fidesz kommunikációja, ami Bajnaiék külföldi támogatásának tisztázására vonatkozik! Éppen hétfőn söpörte le a Fidesz az MSZP-vel nagykoalícióban azt a jobbikos határozati javaslatot, amely a pártok mögött húzódó és a pártokat pénzelő álcivil szervezeteket vette volna nyilvántartásba. Javaslatunk célja, hogy a pártok választási kampányának finanszírozását átláthatóvá tegyük, a támogatások tisztaságát megteremtsük. Nemzetközi példák alapján ügynökszervezetté kívánjuk nyilvánítani azokat a szervezeteket, amelyek több mint egymillió forintos támogatást kapnak külföldről, mivel a nemzetközi támogatók célja a politikai haszonszerzés, politikai befolyásolás. Korábban a Fidesz megakadályozta azt a jobbikos vizsgálatot is, amely Bajnai Gordon MOL és OTP általi támogatásának körülményeit firtatta volna.
Ha kormánypárti politikusok komolyan gondolták volna a pártokra vonatkozó pénzügyi átláthatóságot s a tényleges elszámoltatást, akkor támogatták volna a Jobbik ezirányú javaslatait. Így azonban ismét megállapítható – amint azt az elmúlt három évben megszokhattuk –, a Fidesz pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit mond. A kormánypárt szájkaratéból ismét jelesre vizsgázott!
Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője
Jobbik Médiaosztály