Agota Kristóf hires kisregény-trilógiája (mely kreatív módon a Trilógia címet viseli) legújabban Szász János rendező révén került fókuszba, ugyanis az általa, az első rész alapján készített filmváltozatot jelöli Magyarország az Egyesült Államokon kívüli filmek Osca-díjára. Hogy milyen eredménnyel, az a januári jelöltlista-ismertetéskor kiderül – de ettől függetlenül a film nagyon jól sikerült, így nem volt nehéz döntés rávennünk magunkat arra, hogy vessünk egy tüzetesebb és alaposabb pillantást az idén újra kiadott könyveredetire is.
Nagyon ritkán járok úgy, hogy egy történetet először látok színpadon, utána filmen, és a könyveredetit csak ezeket követően veszem a kezembe – általában ugyanis még az adaptációk megtekintését megelőzően szeretek megismerkedni az eredeti alapanyaggal. A Nagy Füzet – azaz nevezzük most már Trilógiának – kapcsán ez nem sikerült, de így utólag azt mondom, nincs is túl nagy jelentősége.
Nem csak a színdarab és a film lett ugyanis minőségi, de az alapanyag is olyan, ami előadőművészeti adaptációtól függetlenül is élő történet. Számos olyan művet olvastam az utóbbi hónapokban, amelyek nem magával a háborúval, hanem a benne élő-mozgó emberekkel, a hatása alatt álló társadalommal, vagy egyszerre mindkettővel foglalkozik. (Ilyen volt egyébként a Szökés Auschwitzba is, melyről nemrég olvashattak egy cikket portálunkon.)
Agota Kristof világsikerű remekművének egy ikerpár, Claus és Lucas a két főhőse, és a történet központi eleme az ő kötelékük, összetartozásuk, majd különválásuk – ez egyébként szakértők szerint allegóriája mindannak, melyek Közép-Európa hadszínterein is történtek. A történet ott veszi fel a fonalat, amikor a gyerekeket szüleik a fenyegető háború elől nagyanyjukhoz, egy vidéki kisvárosba menekítik, ahol túlélésüket az ikrek csakis a gonoszság és a kegyetlenség iskoláját kijárva biztosíthatják.
A svájci-magyar írónő nagyon érezte, milyen stílussal támassza alá a leírt hangulatot. Szikár, távolságtartó mondatokat vetett papírra, melyeken csak az érzelmektől (vagy épp a lelki és fizikai fájdalmaktól túltengő) részek esetében változtatott. Ezt mindhárom műnél megtartotta – és számomra legalábbis egyáltalán nem volt érezhető, hogy a kötet nem egyszerre született. A Nagy Füzet ugyanis 1986-ban jelent meg, A bizonyíték 1988-ban, végül A harmadik hazugság 1991-ben.
Végezetül pedig, hogy tudományosak, és a könyvhöz méltó módon precízek és informatívak legyünk, álljon itt néhány szó a szerzőről, melyet a könyv fülszövegéből másoltunk ki. Mivel azonban a regény értéséhez fontosnak érezzük, hogy áttekintsük az írónő életútját, álljon hát itt. A Győr melletti Csikvándon született 1935-ben, gyermekéveit itt és Kőszegen töltötte, majd Szombathelyen tanult. 1956-ban családjával Svájcba emigrált. Dolgozott óragyárban, eladóként és fogászati asszisztensként is. Mindeközben eleinte anyanyelvén írt verseket, aztán franciára váltva színdarabokat és hangjátékokat, végül regényeket. A szerző 2011-ben, halála előtt néhány hónappal Kossuth-díjat kapott.
