Gyurcsány Ferenc közbenjárására a kormány nyilvánosságra hozta a vatikáni szerződés módosításának szövegét
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke november 6-án országgyűlési képviselőként írásbeli kérdést (http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=12951) intézett a miniszterelnökhöz. Hivatkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és az egyházi ügyekért felelős államtitkár nyilatkozatára, akik korábban arra utaltak, hogy a vatikáni szerződés módosításáról folytatott tárgyalások eredményét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A pártelnök a titkolózás okairól kérdezte a miniszterelnököt, egyúttal képviselői jogaira hivatkozva kikérte a szerződés szövegét. A szerződés szövegét (http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=12975) a kormány két nappal később, november 8-án nyilvánosságra hozta azáltal, hogy azt jóváhagyásra benyújtotta az Országgyűlésnek.
Nem könnyű fölidézni olyan esetet, amikor az Orbán-kormány egy ellenzéki képviselő közbenjárására ilyen gyorsan és kedvezően lépett volna. Ezúttal sem önszántukból tették; titkolózni próbáltak, bizonyára, mert tudták: az ötmillió szegény országában komoly visszatetszést keltenek az egyházaknak nyújtott újabb bőkezű támogatások. Ennek ellenére rákényszerültek: a kérdéssel sikerült kiugrasztani a nyulat a bokorból.
Orbánék ismét elveszítettek egy meccset.
A DK kormányon a nulláról kezdi újra tárgyalni a megállapodást.