Elfogták azt a férfit, aki csütörtökön Miskolcon kirabolt egy nemzeti dohányboltot – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Dobi Tamás elmondta: egy fiatal férfi késsel a kezében bement egy nemzeti dohányboltba és a bevételt követelte az eladótól, majd a készpénzzel elmenekült.
A rendőrök pénteken azonosították és elfogták azt a 18 éves fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A férfit bűnügyi őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.
MTI
2024. július. 22. 15:01
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütött…