Megháromszorozta támogatottságát a Jobbik 2010-hez képest Barcson. A Somogy megyei településen tartott időközi önkormányzati választáson ugyanis Ander Balázs jobbikos képviselőjelölt a leadott 244 szavazatból 76-ot kapott, amely 31 százalékos támogatottságot jelent. Három évvel ezelőtt Barcs ugyanezen körzetében a nemzeti párt jelöltjére alig több mint 10 százaléknyi választó voksolt, ezt a szavazatarányt sikerült most a Jobbiknak megháromszoroznia.
Mint ismeretes, az egy hónappal ezelőtti dunakeszi időközi választáson elért jó eredményt követően a Jobbik Monoron is nagy sikert ért el, 29 százalékos támogatottságával majd’ kétszer annyi szavazatot szerzett, mint az MSZP és a DK közös jelöltje. Ezek a sikerek mind azt bizonyítják, hogy a Jobbik immár nem csak Kelet- és Közép-Magyarországon, hanem a Dunántúl egyes részein is a második erővé vált, így a Fidesz első számú kihívójává léphet elő a közeljövőben.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója