2024. 08. 19. hétfő

Huba
1 EUR 393 HUF
1 GBP 461 HUF

Bor és Jazz a Grand Café Miskolczban

Kellemes élő zene, kiváló bükki borok és miskolci mangalica finomságok. Ezt ígérte rendezvénysorozata megnyitóján a hangulatos főutcai kávéház az ünnep előestéjére.

Pethő Tamás tulajdonos azután elárulta, hogy korábban is szerveztek már egy-egy különleges termék köré ilyen hangulatos találkozót, de most elhatározta, hogy két hetente rendszeresen a helyi finomságokat tálalják, s mindezt mindig hozzájuk illő zenével fűszerezik majd.
Így kerültek most asztalra Nagy Béla borász, Pinot Blanc, Rosé, és Zweigelt borai, amelyeket 1,5 holdon termel a Mályi-Nyékládháza közötti hegyen. A mangalica finomságok pedig a Miskolc város által alapított Agrokultúra Kft. termékei voltak, és a Miskolczi Ínyenc kolbász, valamint a sült Miskolczi kakukkfüves vékony kolbász nagy sikert aratott.
Mindehhez fülbemászó jazz -muzsika szólt.
A mostani rendezvény fővédnöke Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő volt, aki köszöntőjében azt mondta, hogy bizony a nagy globalizmus közepette nem árt egy kis lokalizmus,s a forradalom ünnepének előestéjén ehhez nem is kell jobb hely mint egy helyi kávéház a baráti csevelyre.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mi a szerepe a weboldaladnak?
Manapság, amikor lassan már az óvodások is össze tudnak állítani egy weboldalt, sokan ennek megfelelő komolysággal vágnak bele sajátjuk megtervezésébe…

További cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…