Helyi népszavazást tartana a Jobbik a Miskolcra tervezett Roma Kulturális Központról, ehhez várják legalább hat önkormányzati képviselő támogatását, hangzott el a párt pénteki sajtótájékoztatóján. Jakab Péter önkormányzati képviselő elmondta, bár az Orbán-kormány már a múlt évben határozott arról, hogy megépíti a roma központot, a miskolciak csak egy héttel ezelőtt szembesülhettek azzal, hogy városuk a kiszemelt helyszín. „A miskolciak egy hete várják, hogy a város polgármestere feltegyen nekik egy kérdést: akarnak-e Miskolcra Világsátort.” „Kriza Ákos hallgat, láthatóan nem kíváncsi az emberek véleményére”, fogalmazott a jobbikos politikus.
Hangsúlyozta azonban azt is, a helyi önkormányzatokról szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy a települési képviselők legalább negyede helyi népszavazást kezdeményezzen a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekről.
„Mivel úgy tudjuk, a képviselőtestület tele van demokratákkal illetve a nemzeti konzultáció élharcosaival, bízunk benne, lesz elég jelentkező ahhoz, hogy elérjük együtt a helyi népszavazás kiírását” – jelentette ki Jakab hozzátéve, várják legalább hat bátor képviselő jelentkezését párthovatartozástól függetlenül, hogy a miskolciak szabadon véleményt nyilváníthassanak a cigányközpontról.
„Az ünnepek alatt mind a Fidesz, mind az MSZP képviselőinek lesz lehetőségük arra, hogy átgondolják, kit kötelesek képviselni: a pártot vagy a miskolciakat”, zárta gondolatait Jakab Péter.