A Jobbik felhívására több százan gyűltek össze az Avasi lakótelepen A Jobbik által szervezett demonstráción négy-ötszáz szimpatizáns gyűlt össze a miskolci Avasi lakótelepen szerda délután; az ellenzéki párt a rossz szociális viszonyokra, a munkanélküliségre, a közbiztonság romlására szándékszik felhívni a figyelmet.
Az erős rendőri biztosítás mellett megkezdődött demonstrációra az ország más részeiről is érkeztek résztvevők; többen a Jobbik zászlaját, néhányan pedig árpádsávos zászlót tartanak a magasba.
A Jobbik elnöke, Vona Gábor a rendezvény előtt az MTI-nek azt mondta: a demonstráció a magyar-cigány együttélés problémáira fókuszál. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a csaknem 40 ezer lakosú Avason a betelepült “fészekrakók” miatt sokan veszélyeztetve érzik mindennapjaikat.
Szerdán három demonstrációt is tartanak Miskolcon, az Avasi lakótelepen.
A Jobbik október elsején jelentette be, hogy menetet szervez az avasi városrészben, amellyel felhívja a kormány és a helyiek figyelmét, hogy “elfogyott az emberek türelme”, és “Magyarországon ma nincs közbiztonság”. Ugyanerre a napra hirdetett békés demonstrációt a Demokratikus Koalíció, a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat pedig a Hazáért, a demokráciáért! elnevezéssel indít menetet.
– MTI –
© MTI Fotó: Czeglédi Zsolt