Miskolc – Három megoldási javaslatot vázolt a miskolci fészekrakó ügy kapcsán Fodor Zoltán önkormányzati képviselő (MSZP) pénteki sajtótájékoztatóján. Az ügyet – melyben mint hangsúlyozta ő tett annak idején feljelentést a rendőrségen – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tárgyalják, jelenleg 287 gyanúsítottja van. A témával kapcsolatos előterjesztést szeptember 27-ei csütörtöki ülésén tárgyalja majd a miskolci közgyűlés. Fodor Zoltán elmondta, javaslatait az ülésen is ismertetni szeretné. Lényege, hogy hozzon létre a város egy lakásalapot, abba körülbelül egymilliárd forint folyhatna be. Az alapba egyrészt a kormány adhatna pénzt abból az összegből, amit a meg nem valósult ócsai lakóparkra szántak. Másrészt a képviselő szerint az OTP-től járna pénz a városnak, mivel a bank szabályzatának kiskapui is hozzájárultak, hogy megtörténhetett a csalás. Harmadrészt Fodor Zoltán szerint az ítélet után a vádlottak elkobzott vagyona egy részének is az alapba kellene kerülnie. A befolyó összegből a város felvásárolhatná a fészekrakósok lakásait, és abba devizahitel károsultakat költöztethetne, ezzel egyben kétszáz család problémáját is megoldaná, fogalmazott Fodor Zoltán,- írja a boon.
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!