Miskolc 2012-es költségvetését bírálták keddi sajtótájékoztatójukon a Jobbik önkormányzati képviselői a városi büdzsé módosítása miatt összehívott rendkívüli közgyűlés előtt.
A Fidesz által megszavazott költségvetés mottója az lehetne, előre a szocialista úton – fogalmazott Jakab Péter, aki szerint a kormányzó párt folytatja az MSZP pocsék városgazdálkodását. Fél éve sincs, hogy a Fidesz megszavazta a költségvetést, és máris felborult annak egyensúlya: a bevételek messze elmaradnak a várttól, így Miskolc csak hitelekből képes biztosítani saját fizetőképességét. Ennek kapcsán a képviselő elmondta, míg a szocialisták 2030-ig adósították el a várost 42 milliárd forintos adósságszolgálatot hagyva hátra, addig ma már 2035-ig fizethetünk összesen 51 milliárd forintot. „A fideszes városvezetés két év alatt újabb 9 milliárddal terhelte meg gyermekeink, unokáink pénztárcáját” – hangsúlyozta a politikus jelezve, hova vezet a Fidesz bankárpolitikája.
Pakusza Zoltán a városi intézmények finanszírozását kritizálta. Mint elmondta, a Jobbik már a költségvetés februári vitájában felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmények dologi kiadásait jelentősen alultervezték. Ez be is igazolódott – tette hozzá -, hiszen 2012. első félévében az intézmények felélték a Fidesz által egész évre tervezett kiadások 90 százalékát, ráadásul jóval több, mint 1 milliárd forint lejárt tartozást halmoztak fel a közüzemi vállaltok felé. Pakusza szerint ezt a hiányt a szolgáltatók újabb hitelfelvétellel kompenzálják, melynek költségeit a fogyasztókra terhelik. 60 ezer háztartás sínyli meg az intézményi tartozást, így elkerülhetetlen annak szanálása – szögezte le a jobbikos képviselő.
Jakab és Pakusza elengedhetetlennek nevezte a forrásteremtő városgazdálkodás megteremtését, mely szerintük az egyetlen járható út ahhoz, hogy Miskolc képes legyen anyagilag függetlenedni a rajta élősködő külső környezettől, az EU-tól, és a bankoktól.