A szocialista hagyományokhoz híven ismét kettős mércét alkalmazott Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság MSZP-s elnöke az általa vezetett testület rendkívüli ülésére vonatkozó jobbikos indítvány elutasításával. Mint ismeretes, a Nemzetbiztonsági Bizottságot korábban számos pitiáner ügyben is összehívták a Fidesz asszisztálásával.
Elég csak két esetet említenünk, amikor civilek tettek komolytalan kijelentéseket a Magyar Szigeten vagy épp Gyöngyöspatán. Ezekben az esetekben az MSZP–Fidesz nagykoalíciója azonnal ágyúval lőtt verébre és haladéktalanul összetrombitálták a titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek vezetőit, akik egyébként rendre cáfolták a „szélsőségektől való félelmük” jogosságát.
A Jobbik döbbenetesnek tartja azt is, hogy – az elmúlt 22 év gyakorlatát nézve példátlan módon – egy titkosszolgálati eszközökkel is felruházott rendvédelmi szerv főigazgatója, Hajdu János többször politikailag állást foglalt és minősített, a Jobbikot például kezelhető problémának nevezte. Álláspontunk szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy rendvédelmi szerv vezetőjének nyílt politikai állásfoglalása, tekintettel arra, hogy a Terrorelhárító Központnak politikamentesen, párthovatartozástól függetlenül kellene ellátnia feladatát. Fölmerül a kérdés, hogy milyen jogon mer egy állami szerv fellépni egy demokratikus, országgyűlési képviselettel rendelkező párttal, illetve tagjaival és szavazóival szemben.
Emellett a belügyminiszter és a TEK vezetője továbbra sem adott választ arra, hogy használtak-e a gárdisták, jobbikosok vagy a párt országgyűlési képviselői ellen titkosszolgálati eszközöket például a hétvégi csókakői akció kapcsán, ugyanis a jelek erre utalnak.
Azzal, hogy mind a kormánypártok mind pedig a szocialisták mélységesen hallgatnak és megakadályozzák, hogy az érintett szervek vezetőit a Nemzetbiztonsági Bizottság az ügyben meghallgassa, tovább erősítik azt a gyanút, hogy a Jobbik tagjait, szimpatizánsait és országgyűlési képviselőit törvénytelenül lehallgatják, megfigyelik.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja