Ma délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom is elhelyezi az emlékezés koszorúját a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületénél, ahol a Tűzoltókért Alapítvány szervezésében a hősi halált halt, szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra emlékezünk.
Ezúton is köszönjük a lánglovagoknak, hogy az egyre mostohább és megalázóbb körülmények közt is kitartanak, és saját testi épségük kockáztatásával nap mint nap emberi életeket mentenek.
A társadalom nevében is köszönjük, hogy lehetőségeikhez képest erőn felül teljesítenek, példa értékű összefogást mutatnak, mindenhol igyekeznek ott lenni, ahol szükség van rájuk, és ilyen feltételek mellett is sikerült megtartani elhivatottságukat.
Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője