2024. 07. 30. kedd

Judit, Xénia
1 EUR 395 HUF
1 GBP 468 HUF

Tosca 2012, avagy Puccini-opera az utcán

Vidnyánszky Attila rendezésében, formabontó kivitelezésben mutatja be a „Bartók + Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál Giacomo Puccini örökszép operáját, a Toscát.

– Kesselyák Gergelynek, az operafesztivál új igazgatójának az ötlete a szokatlan színrevitel – mondta Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, akit a fesztiváli Tosca előadás rendezésére kértek fel. – A fesztiváligazgató nagyon szeretné, hogy az emberek minél szélesebb körben érjék el az operát, s ne is a megszokott környezethez kötődő produkciókat hozzunk létre, hanem vigyük ki az utcára. Én ezzel a szándékkal teljesen azonosulok. De ettől függetlenül is nagyon fontosnak tartom, hogy Miskolcon, amely nem kifejezetten a kulturális gyökereiről híres város, évek óta nagy sikerrel rendezik meg az operafesztiválokat. Mi is többször mutatkoztunk már be, s megtapasztaltuk a telt házas, jó hangulatú esteket – folytatta Vidnyánszky Attila, amikor az előzményekről s a vállalásról kérdeztük.

Januárban állapodtak meg, s bár egy ekkora feladatot nem volt könnyű beillesztenie a munkák sorába, örült a lehetőségnek, mert a „szívem csücske a műfaj” – erősítette meg sokadszor. Kesselyák Gergely eleve közölte vele, hogy kevés a pénz, nagyon takaréklángos fesztivált kell csinálni. – Ezt ügyként kezeli az ember, nem nyári keresetként – kommentálta, és elmondta, hogyan formálódott az előadás terve.

– Az első elképzelés arról szólt, hogy a három felvonást más-más helyen, s nem is egyetlen, hanem egymást egy nap kihagyással követő estéken adjuk elő. Indul tehát az egész a városháza előtti térről, ahol közben megy a villamos, de ott van a zenekar is, és megjelennek az énekesek. Itt nem teljes szcenírozással dolgozunk, csak bizonyos jelmezek és kellékek alkalmazhatók. Néztük tovább a helyszíneket, találtunk a közelben egy olyan sarkot, erkélyt, amely megfelel a második felvonáshoz. Amikor pedig – a harmadik felvonás helyszínét keresve – felmentünk az Avasra a tévétoronyhoz, azt gondoltam, játsszuk el ott a Tosca összes felvonását, kiemelve a saját napóleoni korából, de belehelyezve egy hosszú háború utáni állapotnak megfelelő lepusztult, szétzilált környezetbe. Ezzel persze megnehezítettem a saját dolgomat. Végül így döntöttünk: a három felvonás egyetlen estén is látható lesz az Avason, ahol Cavaradossi vára a tévétorony.

Tehát az első és a második felvonást június 11-én és 13-án Miskolc utcáin mutatják be, az előadást bárki ingyen láthatja. Hogy ez mennyire egyedülálló vagy újszerű, arról a rendező így vélekedett: – Lehet, hogy a világon nem ez az első, amikor klasszikus operát élő utcai környezetben szólaltatnak meg – ahol a hallgatóság nem bársonyszékekben ül, hanem akár követi az énekesek mozgását – de én nem tudok róla. Tapasztalom viszont, hogy más városok is megpróbálják közelebb hozni az operát az emberek tömegeihez, mert nagyon sokan buta görcsökkel, előítéletekkel viseltetnek a műfaj iránt. Pedig Miskolcon, a Tosca előadásán is ráébredhetnek majd: nem kellenek előtanulmányok, hogy ez a történet, ez a muzsika elérjen a szívükhöz. Fantasztikus hatást válthat ki bárkiből, ha egészen közelről hallja az operaénekest, vagy a hatalmas kórust.

A felkért művészek sem idegenkednek az utcai előadástól – hallottuk. Mint mondta, ez nekik is kiváló alkalom a játékra. A magyar operajátszás színe-java kapta a szerepeket, olyan művészek, akik számos különböző rendezésben énekelték már Toscát. Nem most kell megtanulniuk, belegyakorolniuk magukat, hanem koncentrálhatnak a játékra. Itt rengeteg alkalom adódik improvizálásra, millió új impulzus éri őket, hiszen az utca valósága vesz körül, lesz attrakció jellege.

Tosca előadások:

2012. június 11., Szent István tér – I. felvonás
2012. június 13., Szent István tér – II. felvonás
2012. június 15., Avasi-kilátó – I-II-III. felvonás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek