2024. 07. 18. csütörtök

Frigyes
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF

Tudnak valamit

A „Tudnak valamit!” előadássorozat a Miskolci Egyetemen futó TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű tehetséggondozási pályázatához kapcsolódó 8 részből álló program sorozat, amelyen, elsősorban az egyetem doktori iskolái kapnak lehetőséget, hogy az általuk művelt szakterületet, színvonalas előadás keretében népszerűsítsék.

 

Az előadásokon, egy-egy tapasztalt kutató, sikeres szakember vagy közismert személyiség, tudományos igényességgel, de közérthető módon beszél szakmai munkásságáról, sikereiről és eredményeiről, illetve a szakma érdekességeiről.  Az előadók körébe elismert szakemberek, egyetemünk egykori hallgatói, sikeres magyar kutatók vagy más nemzetek élvonalbeli oktatók, kutatók meghívását tervezzük. Célunk, hogy tehetséges fiatalok számára kívánatos szakmai életpályát és követendő példát mutassunk be az előadók személyében és munkásságában.

Sólyom László előadása az egyetemen

Sólyom László  volt köztársasági elnök, a tehetséggondozási program részeként , a Tudnak  valamit című előadássorozat szereplőjeként a  jogtudományi kar doktori iskolájának meghívására érkezett csütörtökön este az eszmecserére. Az alkotmánybíráskodás esélyei című előadása  két korszakot állított párhuzamba: a magyar alkotmányos jogállam megteremtését az 1989/1990-es alkotmány alapján, és a 2011-es alaptörvény után fennálló helyzetet. Elmondta többek között:a rendszerváltást követő években az alkotmánybíróság főszerepet játszott; neki köszönhető, hogy az európai hagyományba illeszkedő, nemzetközileg is elismert alkotmányos kultúra épült ki Magyarországon.
Szólt arról is. hogy az alkotmánybíráskodás szükséges ahhoz, hogy az alkotmány érvényesülése valóban kikényszeríthető legyen. Az előadás bemutatta a magyar alkotmánybíróság helyét az európai alkotmánybíróságok generációi között – amelyek mind a demokratikus változások szimbólumai voltak, a háború utáni német alkotmánybíróságtól a spanyol bíróságon át a posztkommunista országok alkotmánybíróságaiig. Az utóbbiakat, de különösen a magyar alkotmánybíróságot nem az egyéni jogvédelem, hanem a törvényhozás fölötti kontroll jellemezte. Ez nyílt politikai jelleget adott nekik, és kiélezte az ellentétet a törvényhozással. Magyarországon bárki megtámadhatott bármely jogszabályt az alkotmánybíróság előtt. Ez az „actio popularis” bekapcsolta a népet. a törvényhozás ellenőrzésébe, és az alkotmányosság iskolája lett. Az első alkotmánybíróság teljesítménye-mint mondotta- azon alapult, hogy rövid idő, 5-6 év alatt szinte az alkotmány minden paragrafusához részletes – és kötelező érvényű! – magyarázatot adott; hogy nem engedett semmilyen kivételt az alkotmány szigorú érvényessége alól; hogy alkalmazta a magyar viszonyokra a közös európai alkotmányos hagyományt, amelyet maga is alakított.
Kiemelte, az új alaptörvényre nem funkcionális okokból volt szükség, hanem az újrakezdés szimbólumának szánták. Az új alkotmányozás szükségességét azzal is alátámasztották, hogy a rendszerváltás csalódásait és a politika hibáit, mint valami bűnbakra, a régi alkotmányra terhelték. 2010-2011-ben az új országgyűlés módszeresen rombolta le az hatályos alkotmány tekintélyét, s tette azt a napi politika technikai végrehajtójává.
Az alkotmánybíróság   változásokkal ugyan, de megmaradt. Az alaptörvény stílusa sokban különbözik a korábbi alkotmánytól, de az alapvető intézmények és jogok tartalma lényegében ugyanaz maradt. Vagyis a húsz év alkotmánybírósági ítélkezése egyrészt alkalmazható, másrészt továbbépíthető- mondotta. Az alkotmányjogi panasz alapján az egyéni jogorvoslat mellett a jogalkotás alkotmányosságát is kontrollálni tudja az alkotmánybíróság. Igen fontos szerepe lehet az ombudsmannak, aki közvetlenül (és a hozzá érkező javaslatok alapján is) megtámadhat törvényeket. Fontos lehetőség, hogy akkor is az alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ha a jogsérelem ellen nem áll rendelkezésre más jogorvoslati lehetőség. A legfontosabb azonban, hogy megmaradt az alkotmánybíróság alkotmányértelmezési monopóliuma. Mint az 1990 utáni első évtizedben, rajta áll, milyen rendszerré építi ki az alaptörvényt, hogyan védi ki a szövegben rejlő veszélyeket. Mint akkor, most is döntő az európai alkotmányosságba való beágyazódás – különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi emberi jogi bíráskodás és a nemzetközi szervezetek szerepe azóta jelentősen megnőtt. Az alkotmányos kultúra fennmaradásáért azonban a jogászi hivatás gyakorlói is kiemelt felelősséget viselnek- hangsúlyozta Sólyom László.  

Előadását idézzük fel az alábbiakban:

Az alkotmánybíráskodás esélyei című előadás két korszakot állít párhuzamba: a magyar alkotmányos jogállam megteremtését az 1989/1990-es alkotmány alapján, és a 2011-es alaptörvény után fennálló helyzetet. A rendszerváltást követő években az alkotmánybíróság főszerepet játszott; neki köszönhető, hogy az európai hagyományba illeszkedő, nemzetközileg is elismert alkotmányos kultúra épült ki Magyarországon. Egy alkotmány szövege önmagában csupán lehetőség arra, hogy igen különböző tartalmú és színvonalú „alkotmányos valóság” jöjjön létre annak talaján – ahogy mi is megtapasztalhattuk az alkotmánybíróság, a köztársasági elnökök és a parlamentek nagyon is eltérő szerepfelfogását ugyanazon alkotmány alapján. Ezért szolgálhat ma is tanulsággal és reménnyel az alkotmánybíróság igen aktív és kezdeményező magatartása a jogállam kialakítása idején.
Az alkotmánybíráskodás szükséges ahhoz, hogy az alkotmány érvényesülése valóban kikényszeríthető legyen. Az előadás bemutatja a magyar alkotmánybíróság helyét az európai alkotmánybíróságok generációi között – amelyek mind a demokratikus változások szimbólumai voltak, a háború utáni német alkotmánybíróságtól a spanyol bíróságon át a posztkommunista országok alkotmánybíróságaiig. Az utóbbiakat, de különösen a magyar alkotmánybíróságot nem az egyéni jogvédelem, hanem a törvényhozás fölötti kontroll jellemezte. Ez nyílt politikai jelleget adott nekik, és kiélezte az ellentétet a törvényhozással. Magyarországon bárki megtámadhatott bármely jogszabályt az alkotmánybíróság előtt. Ez az „actio popularis” bekapcsolta a népet a törvényhozás ellenőrzésébe, és az alkotmányosság iskolája lett. Az első alkotmánybíróság teljesítményed azon alapult, hogy rövid idő, 5-6 év alatt szinte az alkotmány minden paragrafusához részletes – és kötelező érvényű! – magyarázatot adott; hogy nem engedett semmilyen kivételt az alkotmány szigorú érvényessége alól; hogy alkalmazta a magyar viszonyokra a közös európai alkotmányos hagyományt, amelyet maga is alakított. Az alkotmánybíróság a törvényhozás ellensúlya volt: nem tanácsadója, hanem bírája az országgyűlésnek. Aktivizmusa azt jelentette, hogy alapvető politikai kérdéseket is eldöntött, s valójában meghatározta a rendszerváltás stílusát.    
Az új alaptörvényre nem funkcionális okokból volt szükség, hanem az újrakezdés szimbólumának szánták. Az új alkotmányozás szükségességét azzal is alátámasztották, hogy a rendszerváltás csalódásait és a politika hibáit, mint valami bűnbakra, a régi alkotmányra terhelték. 2010-2011-ben az új országgyűlés módszeresen rombolta le az hatályos alkotmány tekintélyét, s tette azt a napi politika technikai végrehajtójává. Az új alkotmány (átláthatatlan és a megvitatást nélkülöző) előkészítése idején az alkotmánybíróság jövője is kétséges volt. Felmerült egybeolvasztás a legfelsőbb bírósággal, vagy átalakítása egy csupán a ki nem hirdetett törvényeket vizsgáló, tanácsadó testületté. Alkotmánymódosításokkal 2010-ben és 11-ben a parlamenti többség kezébe tették a bíró-jelölést és az alkotmánybírósági elnök megválasztását, és öt kormánypárti jelölttel növelték a bírák létszámát. (Ezekez a szocialista javaslatokat sikerült 1989-ben az ellenzéki kerekasztalnak elhárítania.) 2010-ben megcsonkították azt alkotmánybíróság hatáskörét: a költségvetési és állami pénzügyekről szóló törvények fölött azóta nincs alkotmányossági kontroll. Ez így maradt az alaptörvényben is, és a rendszer alkotmányosságának gyógyíthatatlan sebe. Más hatásköröket is úgy alakítottak át, hogy a parlamenti többség befolyása érvényesüljön. Igen lényeges változás a bárki által kezdeményezhető normakontroll megszüntetése. Helyette viszont bevezették az alkotmányjogi panaszt, amellyel saját alapjogsérelem esetén nemcsak jogszabályokat, hanem bírósági ítéleteket is meg lehet támadni az alkotmánybíróságon.  
Az alkotmánybíróság tehát a fenti változásokkal ugyan, de megmaradt. Az alaptörvény stílusa sokban különbözik a korábbi alkotmánytól, de az alapvető intézmények és jogok tartalma lényegében ugyanaz maradt. Vagyis a húsz év alkotmánybírósági ítélkezése egyrészt alkalmazható, másrészt továbbépíthető. Az alkotmányjogi panasz alapján az egyéni jogorvoslat mellett a jogalkotás alkotmányosságát is kontrollálni tudja az alkotmánybíróság. Igen fontos szerepe lehet az ombudsmannak, aki közvetlenül (és a hozzá érkező javaslatok alapján is) megtámadhat törvényeket. Fontos lehetőség, hogy akkor is az alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ha a jogsérelem ellen nem áll rendelkezésre más jogorvoslati lehetőség. A legfontosabb azonban, hogy megmaradt az alkotmánybíróság alkotmányértelmezési monopóliuma. Mint az 1990 utáni első évtizedben, rajta áll, milyen rendszerré építi ki az alaptörvényt, hogyan védi ki a szövegben rejlő veszélyeket. Mint akkor, most is döntő az európai alkotmányosságba való beágyazódás – különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi emberi jogi bíráskodás és a nemzetközi szervezetek szerepe azóta jelentősen megnőtt. Az alkotmányos kultúra fennmaradásáért azonban a jogászi hivatás gyakorlói is kiemelt felelősséget viselnek.  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek