A BM álláspontja: A szocialisták ismét ostobaságokat állítanak, hogy félrevezessék a magyar embereket. Szó sincs arról ugyanis, hogy az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) nem támogatná a szervezetük köztestületté válását.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a Belügyminisztériumnak küldött állásfoglalásában erősítette meg, hogy egyetértenek azzal a javaslattal, hogy a szervezetük az önkormányzás elvén alapuló köztestületként működjön.
Az OPSZ az elnevezésük kiegészítését is támogatja, amely szerint Országos Nemzeti Polgárőr Szövetségnek neveznék őket a törvényjavaslat elfogadása után.
A Belügyminisztérium kiemelt partnerének tekinti az OPSZ-t és számít rá a rend és a közbiztonság megőrzése, a bűn megelőzése terén.
2024. július. 18. 11:22
Az iskolai szünet idején sem tétlenkednek az iskolaőrök Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében sem. Az iskolaőrök vásárokon, különféle helyi rendezvényeken,…