A bővítéstől, átszervezéstől a rendőrség a bűncselekmények számának csökkenését a lakosság biztonságérzetének javulását várja. A felújított és kibővített körzeti megbízotti iroda ünnepélyes átadása 2011. július 8-án 11 órakor lesz . Karcsa település a Bodrogközi Kistérségben, a Sátoraljaújhelyi
Rendőrkapitányság Cigánd Rendőrőrs illetékességi területén található.
Mostanáig a KMB irodán 2 rendőr teljesített szolgálatot, akik 3
település közbiztonságáért feleltek (Pácin, Karcsa és Karos). A
2011. júliusi bővítést követően egy közrendvédelmi tiszt és négy körzeti
megbízott látja el a rendőri feladatokat, a hozzájuk tartozó települések
száma pedig 6-ra nő (Alsóberecki, Felsőberecki és Bodroghalom
településekkel).
A települések halmozottan hátrányos helyzetűek, hiszen a
munkanélküliség az országos értéket 2-3 szorosan meghaladó,
több, mint 20 %-os. Karcsán és környékén kevés a munkalehetőség, a
lakosság legnagyobb része munkanélküliként a közmunka programokban vesz
részt, míg jelentős az inaktív, szociális járadékon élők száma is.
A KMB iroda épülete eléggé leromlott már és mindössze egy helyiségből
állt, internet- és robotzsaru rendszerrel nem rendelkezett.
Az épület tatarozását, az irodák belső javítását a Karcsai Önkormányzat
végezte, ők fogják biztosítani az internet elérést is, a főkapitányság
pedig az informatikai és riasztó rendszert építette ki. Az
irodahelyiségek bútorzatához szükséges anyagiakat a többi település
állta (Pácin, Karos, Alsóberecki, Felsőberecki és Bodroghalom).
Információs háttér:
Az utóbbi években – főleg Karcsa és Pácin településen * nőtt a
korábbiakhoz képest kismértékben a bűncselekmények száma, ami
mindenképpen indokolttá tette a rendőri létszám bővítését. A bővítés
mellett szól az is, hogy ezáltal jelentősen javulhat a reagáló képesség
is, hiszen földrajzilag Bodroghalom és Alsóberecki, valamint
Felsőberecki is közelebb van Karcsához. Így mindenképpen hamarabb
tudnak kivonulni a járőrök szükség esetén a Karcsai Kmb. székhelyről az
említett településekre mint korábban a Cigándi Rendőrőrsről , illetőleg
a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságról.
A települések lakosságszáma és a bűncselekmények alakulása:
Település neve: Lakosság száma: 2008. 2009. 2010.
Karcsa 1947 37 34 46
Pácin 1536 21 32 33
Bodroghalom 1501 18 24 13
Alsóberecki 820 13 8 17
Karos 535 10 18 13
Felsőberecki 301 6 3 1
Összesen: 6640 105 129 123