2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Őrsparancsnok fogta fémtolvajok

Miskolcon a napokban több elkövető került rendőrkézre, egy tolvajtrió
tagjait például a Vasgyári Rendőrőrs parancsnoka fogta el.

Vezetői gondoskodás
A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének parancsnoka éppen
egy egyeztető fórumra tartott, amikor egy cég telephelyén gyanús
mozgásra lett figyelmes. A miskolci férfiak majd 200 kilogramm
vasanyagot pakoltak össze, de az alkatrészeket már nem tudták
eltulajdonítani.  A tolvajok úgymond az őrsparancsnok karjaiba
futottak, aki az időközben értesített kollégáival együtt elfogta őket.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a három
miskolci férfivel szemben. A hatóság az ügyet gyorsított eljárás
keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni.

Nyolc csuklón kattant a bilincs
Egy másik ügyben is sikerrel jártak a Miskolci Rendőrkapitányság
Betörési Alosztályának nyomozói. Még március elején ismeretlen
tettesek betörtek egy miskolci ingatlanba, ahonnan elektromos
kéziszerszámokat, televíziót, számítógépet, DVD-t és egyéb
értékeket loptak el, több mint egymillió forint értékben.

A nyomozás eredményeként a rendőrök április 13-án elfogták, és bűnügyi
őrizetbe vették a négyfős betörőbanda tagjait. A miskolci
elkövetőkkel szemben lopás miatt indított eljárást a Miskolci
Rendőrkapitányság.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs
Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…