2024. 07. 31. szerda

Oszkár
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Mentorprogram a Miskolci Egyetemen

Az Észak-magyarországi régióban egyedülálló programot indít a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a szegedi Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesülettel együttműködve. Erről írták alá együttműködési megállapodást a Mentorprogramot indító felek február 4-én Miskolcon. A Mentorprogram keretében a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói fogják segíteni szociális és mentális problémákkal küszködő általános iskolás diákok tanulmányait.
A hallgatók – képességüket is felmérő kiválasztásukat követően – tanúsítványt adó tréningen vesznek részt miskolci középiskolák bevonásával. A Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézete által szervezett képzésben gyakorlattal egybekötött felkészítésen vesznek részt a leendő mentorok. Ennek során megismerkednek egyrészt a leendő mentoráltak helyzetével, s azzal, hogy ennek tükrében milyen speciális támogatásra van szükségük a tanulmányaikban való felzárkóztatáshoz.

A kezdeti időszakban 10 hallgatói mentor vesz részt a programban, akik egyenként két, arra rászoruló gyermek tanulmányait segítik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hetente több órában az iskolások mellett vannak: bekapcsolódnak, részt vesznek napközis foglalkozásokon, programokon, s ha szükség van rá, a tanórákon is segítik a gyermeket. A tanév folyamán folyamatos jelenlétet biztosítanak ezzel a mentorált tanulók számára.
A programot elindítók felmérték azon iskolák körét, ahol igény van a diákok tanulmányi felzárkózásának támogatására – a kezdeti időszakban miskolci általános iskolákban fognak dolgozni.

A bölcsészhallgatók képzése februárban kezdődik tehát, a féléves tréning befejeztével pedig szeptembertől „élesben” is kezdődhet mentori feladatuk. Ez jelenti egyebek mellett a tanulókkal mindenképp folyamatos kapcsolattartást – bevonva a szülőket és iskolájukat is, miként a mentorált tanulók problémáinak felmérését, korrepetálását, s ha szükséges, iskolai integrációjának segítését.
A hallgatók zömmel pedagógus-képzésben vesznek részt, így a képzésben és a gyakorlatban is speciális pluszismereteket és képesítést szereznek. S mivel a program folyamatos a karon, a végzős hallgatók utánpótlása is biztosított.
A program indítóinak várakozása bizakodó, hiszen a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület partnerként vesz részt egy hasonló szegedi programban, ahol a mentorált tanulók tanulmányi eredménye bizonyíthatóan jobb, mint a programban való részvételük előtt volt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hamis csíkok és pipák
Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében.  A járőrök július …