2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

LES DEUX STABATS

2024.március 28. csütörtök 19.30 Müpa
A zenében a historizmus nemcsak azt jelenti, hogy korabeli hangszerek kópiáin szólalnak meg régi művek: olykor azt is, hogy az előadók felelevenítenek egy olyan szokást, amelynek több évszázada hódoltak a zenekedvelők.

Az 1780-as években Párizs templomaiban Les Deux Stabats – A két Stabat – címmel hirdették azokat a rendkívül népszerű hangversenyeket, amelyeken a közönség előbb Pergolesi, majd Haydn Stabat Materét hallhatta. A Nemzeti Filharmonikusok művészei most Vashegyi György vezetésével idézik fel a hajdani gyakorlatot.

Stabat Mater – Állt a fájdalmas anya – az egyik legismertebb katolikus latin himnusz, amely a keresztre feszített Jézus szenvedését énekli meg, de nem a Megváltó és nem is a hívek, hanem Mária, a fia szenvedését megtapasztalni kénytelen, fájdalmas anya szemszögéből. Feltételezett szerzője a 13. századi itáliai misztikus, Jacopone da Todi. Giovanni Battista Pergolesi nem sokkal halála előtt, huszonhat évesen, 1736-ban írta Stabat Materét, mely nemcsak a zeneszerző legünnepeltebb egyházi műve, de az egész európai zenetörténet egyik legnépszerűbb vallásos kompozíciója is. Joseph Haydn megzenésítése harmincegy évvel később, 1767-ben készült. Bár sok mindenben eltér elődjétől – míg az olasz szerző csak két szólistát, szopránt és altot foglalkoztat, Haydn szopránt, altot, tenort és basszust – Haydn egyes részletekben mégis mintának tekintette Pergolesi akkoriban már népszerű művét. A Vashegyi György vezényletével megvalósuló kettős produkció nemzetközi szólistagárdájában két külföldön is nagy sikereket arató magyar énekes (Baráth Emőke – szoprán, Balogh Eszter – alt) mellett francia tenor (Julien Behr) és belarusz bariton (Nikolay Borchev) lép pódiumra.

 

GIOVANNI BATTISTA PERGOLESI: Stabat Mater, P. 77

***

JOSEPH HAYDN: Stabat Mater, Hob. XXa:1

Baráth Emőke szoprán

Balogh Eszter alt

Julien Behr tenor

Nikolay Borchev bariton

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vashegyi György

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …
Könyvtári majális színes programokkal A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2024. május 11-én, szombaton délelőtt 10 és délután 3 óra között 8. alkalommal…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …