2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Sztárok a paddockban!
iszak

Sztárok a paddockban!

Ördög Nóra, Gelencsér Timi és Iszak Eszter is a Balaton Park Circuit megnyitóján járt

 

 

 

 

A legmagasabb FIA szabványú versenypálya megnyitásával egy olyan álom vált valóra
Balatonfőkajáron, amire csaknem 15 éve nem volt példa Közép-Európában. A négy éven át
tartó építkezést követően a Balaton Park Circuit megnyitóján számos híresség, így Ördög
Nóra, Gelencsér Timi, Iszak Eszter és Molnár Nini is részt vett.
A Balaton Park Circuit 2023. május 16-i sajtóeseménye egyben a verseny- és rendezvénynaptár
megnyitását is jelentette. A résztvevő hírességek közül többen is beültek egy-egy sportautó
volánja mögé, volt, aki az anyósülésről adta át magát a száguldás semmihez sem hasonlítható
érzésének, és akadt, aki inkább a pálya mellől figyelte az eseményeket.
Gelencsér Timi alig várta, hogy tesztelhesse a pályát. „Imádok vezetni! 20 ezer kilométert teszek
meg évente a kocsimmal csak Budapesten belül, több mint tíz éve van jogosítványom.
Természetesen kevés helyen lehet száguldozni – amit viszont imádok –, így itt most itt kiélhetem
magam” – árulta el Timi.
Szintén egy évtizede ül a volán mögött Iszak Eszter, de a pálya átadóján inkább az anyósülést
választotta. „Én visszafogottan vezetek, nyilván naponta használom az autómat a munkám miatt,
de az sem zavar, ha valaki más ül a kormánynál. Szeretek utazás közben nézelődni, dolgozgatni,
amire pedig az anyósülésről van lehetőség” – mesélte Eszti, akit férje, Gyurta Dániel is elkísért az
eseményre.
Ördög Nóra édesapjának autós iskolája volt, így a műsorvezetőt korán beszippantotta az autók
szeretete. „Apukám a legnyugodtabb oktató volt, mégis úgy látta jobbnak, ha engem nem ő tanít
vezetni, és szerintem is bölcs döntés volt a tökéletes apa-lánya kapcsolatunk védelmében” –
mondta nevetve a műsorvezető, aki amint lehetett, megszerezte jogosítványát. „Elég dinamikusan
vezetek, a családban a hosszabb utak alkalmával én vagyok a sofőr. Palkó a kanyargós, kalandos
utakat szereti, nekem pedig mindegy, igazából a fél életemet autóban töltöm.”
Molnár Nini amellett, hogy szintén imád vezetni, Formula-1-es versenyekre is el szokott látogatni.
„Sportautóm van, így rendszeresen járok autós sportrendezvényekre. Forma-1-es futamokat nem
csak itthon, a nagyvilágban is meg szoktam nézni. Nálunk a családban ez nagy szerelem, már
gyerekkoromban elbűvölt ez a világ.”
A Balaton Park Circuit óramutató járásával ellentétes irányú pályája hat jobb és tíz bal kanyarral
rendelkezik, szélessége 12-15 méter közötti. 48 garázs és három különálló, de összeköthető paddock található egymás mellett, valamint csúcsmodern létesítmények a rajongók, a média és a VIP vendégek számára. A pálya 10 000 állandó ülőhellyel rendelkezik, de ideiglenes lelátók felállításával 120 000 ülőhelyre bővíthető a nézők számára biztosított terület. Építésének végső
fázisában jár egy 4 csillagos luxushotel a pályára néző panorámával, amely a következő szezonban már várja a vendégeket. A projekt második fázisában egy autómúzeum és más attrakciók is épülnek majd a látogatók számára. A pálya az FIA Grade 1 specifikációinak
megfelelően épült, kezdetben azonban Grade 2 specifikációt kérvényeztek az üzemeltetők.
A pálya az M7-es autópálya mellett fekszik, Budapesttől 87 kilométerre, Ausztriától 150 kilométerre, Szlovákiától 120 kilométerre, Horvátországtól 150 kilométerre és Olaszországtól 480 kilométerre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!