2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » 6. Bringa Piknik
tokaj

6. Bringa Piknik

2023 májusában sem maradnak tokaji túra nélkül a bringások

A 6. Bringa Piknik fókuszában is a jó hangulat, a vidám társaság, a sport fontossága, az egészség
megőrzése és a jótékonykodás áll.
2018-ban indult az első nagyszabású túra közel ezer résztvevővel Nyíregyházáról Tokaj felé. A nyírteleki
és a rakamazi piknikpontnál több százan csatlakoztak a túrához. A közel 35 km-es út végén pedig
ellepték a bringások a tokaji Fesztiválkatlant. Idén is ez az útvonal, ezt már jól ismerik szinte mindenhol.
Az elmúlt években ugyanis megyehatáron túlról, Budapestről, sőt Japánból is volt résztvevő az ingyenes
túrán.
A két jól bevált piknikponton túl 2023-ban Tiszanagyfalu is bekapcsolódik a rendezvénybe. A szervezők
igyekeznek figyelembe venni a bringások igényeit. Az egyik ilyen észrevétel az volt, hogy Nyírtelek és
Rakamaz között túl nagy a távolság. Ezért Idén a virányosi sportpálya felezi meg a távot, ahol – hivatalos
piknikponként – ásványvíz, gyümölcs és pogácsa várja a szusszanni vágyókat, hogy pótolhatják az
elvesztett kalóriákat.
A rajt ezúttal is Nyíregyházán, a Kossuth téren lesz, ahonnan 9:50-kor indul a mezőny. Ezzel a különleges
időponttal is tisztelegve Tokaj előtt, hisz a város idén 950 éves! Az indulás előtt többek között a népszerű
és ingyenes BikeSafe regisztrációra lesz lehetőség, valamint a hagyományokhoz híven közösségi oldal
játékának nyereményét, a kerékpárt is itt veheti át a nyertes. A Fesztiválkatlanba érkezőket pedig Dj Till
bevonulózenéi fogadják majd.
A 2022-es sikerre való tekintettel a Bringa Piknik extrájaként idén is Bringa Tusa várja az érdeklődőket a
tokaji Fesztiválkatlanban. Az akadályverseny célja az akadályok (15 db) és a táv (450 m) minél lassabb
teljesítése 4 korosztályra bontva az indulókat. Erre a nevezés díjtalan, de előzetes, online regisztrációhoz
kötött és a nevezők száma limitált. A Bringa Tusa (kerékpáros akadályverseny) egyben karitatív jelleggel
is bír, hisz nevezőnként 5.000.- Ft-ot a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztálya részére ajánlanak fel
a szervezők és a támogatók.
Szintén a Fesztiválkatlanban kap helyet a BringArt névre keresztelt installáció. A „szobor” a követők által
nem használt és felajánlott kerékpárokból és alkatrészekből épül majd fel, 950 apró darabkából. A
résztvevők korábban hiányolták a célállomáson a gasztronómiát. Idén a Minimál Gasztro keretein belül
jelképes összegért többféle étel közül választhatnak, akik megéheznek.
A Bringa Piknik ideje alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő biztosítja az
esetleges balesetek szakszerű ellátását. Felmatricázott szerviz buszt is biztosítanak a szervezők a nem
várt műszaki problémák megoldására. Tokajból vissza Nyíregyházára mindenki egyénileg érkezik, hisz a
tokaji programokon való részvétel kötetlen. A MÁV a Tokaj-Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz
kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol.
A Bringa Piknik időpontja: 2023. május 20.
Start: Nyíregyháza, Kossuth tér, 9:50 (gyülekező 8:00)
Cél: Tokaj, Fesztiválkatlan
Piknik pontok: Nyírtelek (Közösségi ház), Tiszanagyfalu (virányosi sportpálya), Rakamaz (Művelődési ház)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!