2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: új fázisához érkezett a győri Széchenyi István Egyetem innovációs parkjának fejlesztése
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: új fázisához érkezett a győri Széchenyi István Egyetem innovációs parkjának fejlesztése

Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetemen épülő Tudományos és Innovációs Park fejlesztése, a beruházásnak nagy szerepe lehet a felsőoktatás és a gazdaság minél szorosabb együttműködésében, s ezáltal a magyar gazdaság sikerében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Győrben.

A tárcavezető a park bejárása utáni sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a 6,7 milliárd forint értékű projekt eredményeként olyan innovációs környezet áll elő, amely segíti a magyar startup cégeket a növekedésükben, elősegíti a kutatói világ és az ipar közötti akadálytalan átmenetet. Beszédében kiemelte a park kiváló adottságait, hiszen több mint ötven vizsgáló- és kutatólabor áll az itt dolgozók rendelkezésére, a hallgatók száma pedig mára meghaladta a 15 ezret. Rámutatott, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, új korszak kezdődött, amelyben éles, hosszú távú verseny indult azért, hogy mely országok kerüljenek a győztesek közé, mely gazdaságok tudjanak növekedési pályán maradni. Ebben a mindent meghatározó versenyben az államok minden eszközt bevetnek, Magyarország egyik legfontosabb erőforrása e téren pedig a felsőoktatási rendszer – mondta. „Ezen új világgazdasági korszakban szó szerint új világról beszélhetünk. Olyan új világról, amelyet csak azok tudnak megnyerni, akik a megújulásban folyamatosan élen tudnak járni. Éppen ezért az innovációs képességek és a kutatás-fejlesztési kapacitások játsszák majd a döntő fontosságú szempontot” – szögezte le. „A magyar gazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy hogyan tudnak együttműködni a magyarországi egyetemek a magyarországi gazdaság szereplőivel” – tette hozzá. Szijjártó Péter tudatta, hogy épp ezért, az egyetemi világ és a gazdaság minél szorosabb és sikeresebb együttműködése érdekében döntött a kormány a felsőoktatás strukturális átalakításáról. „Ezért teszünk komoly lépéseket folyamatosan a felsőoktatási rendszerünk nemzetköziesítése érdekében, ezért növeljük a finanszírozást, és ezért hozzuk létre a tudományos és innovációs központokat” – mondta. Ezt követően úgy fogalmazott, hogy a beruházás önmagán túlmutató jelentőséggel bír. „Mi azt várjuk el a Győri Egyetemtől, azt várjuk el a mellette létrehozandó Tudományos és Innovációs Parktól, hogy olyan eredmények szülessenek itt, amely eredmények nyomán sikeressé tudjuk tenni Magyarországot az európai gazdaság jövőbeni sikerét meghatározó iparágban” – jelentette ki. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy a kontinens gazdaságának jövője az elektromos autóiparon áll vagy bukik. Illetve emlékeztetett, hogy a szektor az utóbbi évek nehézségei közepette is töretlenül tudott előrehaladni. A miniszter közölte: „Magyarország jól vizsgázott eddig az elektromos autóiparban betöltött pozíció tekintetében, hiszen a rajtrács éléről indultunk, az éllovasok között vagyunk, de ez nem olyan verseny, amit egyszer leintenek, és akkor vége van.” „Ez olyan verseny, amelyben folyamatosan a topon kell lenni, folyamatosan innovációra van szükség, folyamatosan újat kell mutatni” – vélekedett. Arra is kitért, hogy a szektor sikeréhez alapvető szükség van Kelet és Nyugat együttműködésére, a remek nyugati elektromos járművek ugyanis mit sem érnek keleti akkumulátorok nélkül, és fordítva. És Magyarország ezen a téren is jól teljesít, hazánk a legnagyobb német autóipari vállalatok és a legnagyobb kínai és dél-koreai elektronikai cégek találkozási pontjává vált. Végül pedig figyelmeztetett, hogy óriási károkat okozna az európai és a kínai gazdaság szétválasztása, ahogyan azt sokan szeretnék. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!