2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Európában is egyedülálló miskolci Kardiovaszkuláris Centrum
kardiovaszkularis_kp_korhaz_latvany2

Európában is egyedülálló miskolci Kardiovaszkuláris Centrum

Újabb sajtótájékoztatót tartottak pénteken a megyei központi kórházban, azt követően, hogy tavaly szeptemberben bejelentették a mintegy 40 milliárd forintos beruházást. Elkészültek ugyanis a kivitelezési tervek, így már részleteiben is láthatjuk, hogyan is fog kinézni a Kardiovaszkuláris Centrum.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója felelevenítette, még 2018 őszén merült fel először a központ megépítésének gondolata, az elmúlt időszakban aztán összeállították és elfogadtatták a szakmai tartalmat, majd lebonyolították az építészeti közbeszerzést, aztán jöhetett a tervezés. Mostanra megkapták az az építési engedélyt, elkészültek a kiviteli tervek. A folytatásban kiírják az építkezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást.

– Szeretnénk, hogy legkésőbb egy éven belül elkezdődhessen az építkezés – szögezte le a főigazgató, kiemelve: „rendkívül ritka” egy egészségügyi intézmény életében, hogy a felújítások mellett zöldmezős beruházást hajthat végre.
Látványterv

Hozzátette, már az épület tervezésénél pontosan tudták, hogy milyen betegforgalommal kell számolni, ennek megfelelően alakították ki az ágy- és a műtőkapacitást, a személyzeti igényeket.

– Most, hogy a tervek megvannak, elkezdődik a humán erőforrás képzése. Mire az épület elkészül, addigra mi is készen állunk majd az üzemeltetésre – mondta.

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, „sokan és sokat” dolgoztak és dolgoznak jelenleg is „az európai szintű központ” létrejöttéért.

– A beruházás is bizonyítja, hogy a háború és a gazdasági válság ellenére sem adjuk fel a törekvéseinket, mindent megteszünk Miskolcért – hangsúlyozta a politikus.

Mátyás Lajos, a kórház sebészeti jellegű osztályok felügyeletéért felelős orvosigazgató-helyettese úgy fogalmazott, az új központban, egy épületben „kompromisszummentesen” tudják megoldani a diagnosztikai, a járó- és fekvőbeteg-ellátási és egyéb feladatokat. Hozzátette: az országban sehol máshol nincs ilyen koncentráció.

A rendészeti szakközépiskola kerítése mellett, a korábbi, elbontásra váró szülészeti-nőgyógyászati épület helyén húzzák fel az új centrumot. Breitenbach Sándor, az intézmény műszaki igazgatója elmondta: bő 15 ezer négyzetméteren, 7 szinten 180 betegágy és 10 műtő kap helyet, a betegellátáshoz kapcsolódó valamennyi diagnosztikai és kiszolgáló berendezéssel.

Elmondta, jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatósággal közösen készítik elő az építőipari kivitelezésre vonatkozó közbeszerzéshez a dokumentációkat, ezzel párhuzamosan készülnek a műszerekre vonatkozó közbeszerzési eljárásra is.

A kórház vezetése úgy tervezi, hogy 2024-ben elindíthatják a beruházást, és 2026-ra elkészülhet a centrum.

Nagy Gergely György, a Kardiovaszkuláris Centrum centrumvezető főorvosa „egészségtörténeti beruházásnak” nevezte a mostanit, mivel minden olyan szakma, ami a szív- és érrendszeri betegek ellátását szolgálja, az egy helyre kerülhet. Egy egész régiót látnak el ebben a struktúrában.

Rámutatott: hazánkban eleve kedvezőtlenek a szív- és érrendszeri betegségből adódó népegészségügyi mutatók, 5-7 évvel rövidebb a várható élettartam, mint az Európai Unió többi országában, és magasabb a halálozás is. A munkaképes lakosság esetén a korai halálozás duplája annak, mint ami az EU-ban van. A régió még inkább hátrányos helyzetű: „a rossz magyar mutatókhoz” képest is 2,5-szeres a szív- és érrendszeri betegségeknek betudható halálozás.

– Beavatkozásra van szükség, úgy gondoljuk, hogy egy ilyen komplex központtal egyetemi szintű ellátást tudunk biztosítani Miskolcon, és egy egész régiót le tudunk fedni – mondta.

Hozzátette: elkezdték fejleszteni a humánerőforrást, öt év alatt húsz főről 56-re emelték a kardiológusok számát. Abban bíznak, hogy a centrum megnyitására hetven orvosra, és mintegy 200-250 szakdolgozóra emelkedik a létszám.

Végül Puskás Péter tervező, a Műépítész Építészeti Tervezőiroda Kft. ügyvezetője kiemelte, olyan centrumot terveztek, ami nem csak a 2026-os átadásakor, de évtizedek múltán is modernnek hat majd. Ugyanakkor – mivel „egy új élet megkezdésére” lesz itt esélye a betegeknek – az embert állították a középpontba a tervezésnél, ami szintén a gyógyulást szolgálja majd.

Forrás:minap.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!