2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatójának nyílt levele
royal_magazin_PNG

A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatójának nyílt levele

Hollósy Endre András és Bajusz Gábor

Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselők

részére

Tárgy: Nyílt levél Hollósy Endre András és Bajusz Gábor képviselőknek a Miskolc Holding Zrt.

bükkszentkereszti üdülőjének és vezérigazgatói irodájának felújításáról szóló nyilatkozataik ügyében

 

Tisztelt Képviselő Urak!

 

Ismét szomorúan olvasom nyilvános megnyilatkozásaikat, ezúttal a Miskolc Holding Zrt. bükkszentkereszti üdülőjének és „vezérigazgatói irodájának” felújításával kapcsolatban, melyekre vonatkozóan az alábbiak szerint kívánok reagálni.

 

A Bükkszentkereszten lévő üdülő felújítása esetében szeretném jelezni, hogy az épület legutóbb közel húsz éve esett át felújításon és a közvagyon, valamint az állag megóvása miatt mostanra elengedhetetlenné vált, hogy felújításra kerüljön a tető, – ami több helyen rendszeresen beázott, rongálva ezáltal a falak állapotát is -, a vizesblokkok, – tekintettel arra, hogy folyamatosan feljött a szennyvíz -, a külső tér – mely a fedett terasz rész kialakításával már optimálisan kihasználható -, illetve légkondicionálók kerültek beszerelésre – mind a hűtés, mind a fűtés érdekében -, mely energetikai korszerűsítések és felújítások mára már sajnos nem tartoznak a luxus kategóriájába, ahogyan azt Önök említik megnyilatkozásaikban.

 

Tájékoztatom Önöket, hogy a Miskolc Holding Zrt., valamint a tagvállalatok tulajdonában lévő üdülők a teljes cégcsoport munkavállalóinak, azaz mintegy 3000 főnek a rekreációját szolgálják, ezért számomra érthetetlen és egyben felháborító is, hogy nyilatkozataikban – politikai céljaik elérése érdekében – miért kommunikálják azt, hogy a Miskolc Holding Zrt., és az önkormányzat vezetése a „saját maga kényelmére és a saját maguk üdültetésére fordítja a miskolciak pénzét”.

 

Most sem értem, mint ahogyan a Miskolc Holding Zrt. ünnepi vacsoraestjével kapcsolatban tett hasonló nyilatkozataikkal kapcsolatban sem értettem, hogy miért sajnálják a pénzt és jelen esetben a rekreációs lehetőséget a Holding cégcsoport dolgozóitól, attól a közel 3000 embertől, akik nap, mint nap tudásukkal és szorgalmukkal járulnak hozzá Miskolc város működéséhez, fejlődéséhez.

 

Szintén politikai céljaik elérése érdekében azt kommunikálják a miskolciak felé, hogy 30 milliót költött a Miskolc Holding Zrt. a vezérigazgató irodájának felújítására, mely állításuk nem igaz és a tények a következők.

  1. év végén megkezdődött a Miskolc Holding Zrt. II. emeleti szintjének felújítása. Ezekbe a felújítási munkákba beletartozik többek között az a 20 fős tárgyaló átalakítás, mely a mai kornak minden szempontból megfelelő informatikai berendezésekkel lett ellátva, többek között azért, hogy a számos fontos belföldi és külföldi befektetői egyeztetések lebonyolítása megfelelő helyszínen és technikai feltételek mellett történhessen meg; a tárgyaló előtti vendégfogadó tér felújítása; valamint a vezérigazgatói iroda is.

 

Valószínűleg most is – mint a jubileumi vacsoraest esetében – elkerülte a Képviselő Urak figyelmét, hogy az előző vezetés nagyságrendekkel nagyobb, több százmilliós összeget költött a Holdinghoz tartozó épületek felújítására, bebútorozására. Mindemellett – ha már párhuzamot vontak – a városi közlekedés finanszírozási problémáit, mint megoldatlan feladatot éveken keresztül a szőnyeg alá söpörték, itt hagyva közel 4,5 milliárd forint tartozást.

 

Fentiekre tekintettel ismételten arra kérném Tisztelt Képviselő Urakat, hogy a napi politikát és egyéni politikai céljaikat ne keverjék bele egy gazdasági társaság, illetve egy cégcsoport működésébe, életébe, és a jövőben ne tegyenek ehhez hasonló méltatlan kijelentéseket, ne hergeljék tovább a miskolciakat.

 

Miskolc, 2023. március 28.

 

Tisztelettel:

                                                                       Dukai Zoltán

vezérigazgató

Miskolc Holding Zrt.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!