2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben

Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben – tájékoztatott. Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre – tette hozzá. A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára. Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen. „Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajós-jelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz” – fogalmazott. A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz, és ebből Magyarország is ki kívánja venni a részét, ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot. Rámutatott: Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban. „És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak” – mondta Farkas Bertalanra utalva. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!