
Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
A mellrák a köztudatban jellemzően „női betegségként” él, holott a férfiakat is elérheti. Bár az összes eset alig egy százalékát teszi ki körükben, a betegség náluk gyakran agresszívabb lefolyású. És mivel a férfiakra célzott szűrőrendszer nincs, jellemzően előrehaladott állapotban, sajnos sokszor már későn ismerik fel. A tünetek ugyanazok, mint a nőknél – fájdalmatlan csomó, a mellbimbó behúzódása vagy váladékozása, a bőr elváltozása –, és a korai felismerés náluk is jó eséllyel jelent gyógyulást.
A férfiaknak azonban nemcsak emiatt a kockázat miatt érdemes fejben tartaniuk a mellrák témáját – mutat rá Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület alapítója, aki 2015-ben indította útjára a szervezetet, miután 39 évesen mellrákot diagnosztizáltak nála. „Egy férj, apa, fiú, testvér, barát vagy kolléga figyelmeztetheti, elkísérheti, meggyőzheti a hozzá közel álló nőt, hogy menjen el a szűrővizsgálatra. Egy időben elvégzett vizsgálat életet menthet – a korai felismerés akár 30–40 százalékkal csökkenti a mellrák halálozását – mutat rá. – Még mindig nem eleget beszélünk erről, pedig a férfiak óriási szerepet játszhatnak abban, hogy partnereink, rokonaik, barátaik közül minél több nő járjon el rendszeresen szűrésre.”
Már a húszéveseket is elérheti a rák…
Amellett, hogy a mellrák a nők ügye, egy másik tévhit, hogy csak az idősebb korosztályt fenyegeti. Ez sem igaz: a Mellrákinfó Egyesülethez egyre több fiatal, húszas éveiben járó nő fordul, sokszor meglepődve, mivel azt hitték, az „50 felettiek betegsége” a mellrák. A hivatalos, ingyenes mammográfiás szűrésre Magyarországon a 45–65 év közötti nőket hívják be, kétévente, a fiatalabbak viszont nem kapnak behívót, náluk tehát a saját figyelem és az önvizsgálat szerepe még nagyobb.
Hogy miért fontos ez? Mert a mellrák nem előzhető meg, viszont időben felfedezve jó eséllyel gyógyítható, az ötéves túlélési arány elérheti a 95 százalékot. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy a nők havonta végezzenek önvizsgálatot – a menstruációt követő ötödik napon –, és bármilyen szokatlan jel, például fájdalmatlan csomó, a mellbimbó behúzódása vagy váladékozása, illetve a bőr elváltozása esetén mielőbb forduljanak orvoshoz. Az önvizsgálat ugyanakkor nem helyettesíti a szűrővizsgálatot, csupán kiegészíti azt.
„Addig mondom, amíg nem nő a szűrésre járók aránya”
„Sokan érzik úgy októberben, hogy már túl sokat hallanak a mellrákról – én mégis addig fogom ismételni az üzeneteimet, amíg nem kezd el nőni a szűrésre járók aránya. Nőként az életünk múlhat rajta, de a férfiak is érintettek: ők is megbetegedhetnek, és ők azok, akik egyetlen mondattal rávehetik a feleségüket, édesanyjukat, a lányukat, hogy menjenek el a vizsgálatra. A mellrák nem magánügy, és nem is kizárólag a nők ügye – mindannyiunké” – teszi hozzá Halom Borbála.
| Egy fahéjas csiga a jó ügyért. A figyelemfelhívó kampányt idén a Lantmännen Unibake is támogatja: a nagy gyorsétterem-láncok hamburgerzsemléit is gyártó svéd vállalat rózsaszín szalagos fahéjas csigájának minden eladott darabja a Mellrákinfó Egyesület munkáját segíti. A termék októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában érhető el a Spar boltokban. „Fontos számunkra, hogy egy hétköznapi, sokak által szeretett termékkel egy jó ügy mellé álljunk. Egy fahéjas csiga megvásárlásával a férfiak nemcsak kedveskedhetnek női szeretteiknek egy kis desszerttel, de emlékeztethetik őket arra is, hogy szánjanak időt az önellenőrzésre, a szűrésre” – mondta el Osztermayer Miklós, a Lantmännen Unibake Magyarország ügyvezető igazgatója. |
***
Lantmännen Unibake-ról
A svéd Lantmännen Csoport tagjaként a világ számos országában van jelen, és meghatározó szerepet tölt be a minőségi gyorsfagyasztott péksütemények és szendvicsalapok gyártásában és forgalmazásában. A Lantmännen Unibake Magyarország 2010 májusa óta van jelen a hazai piacon, és Magyarország mellett Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is kiszolgálja ügyfeleit.
A Mellrákinfó Egyesületről
A Mellrákinfó Egyesületet 2015-ben alapította meg Halom Bori személyes érintettsége nyomán, miután 39 évesen diagnosztizálták nála a rosszindulatú daganatot. Maga mögött hagyva megannyi műtétet, kemoterápiás és sugárkezelést érintett nőket toborzott maga mellé és azóta is töretlenül végzik felvilágosító hadjáratukat, mindemellett pedig természetesen támogatják az érintett hölgyeket minden lehetséges módon.









