Vannak, akik eltitkolják a család elől a megtakarításaikat
Egy friss kutatás szerint a magyarok harmada tud rendszeresen megtakarítani, viszont ez gyakran súlyos lemondásokkal jár. A spórolt pénzt legyakrabban lekötetlenül, a folyószámlájukon, illetve otthon, készpénzben tartják az emberek, de sokszor erről még a családtagjaiknak sem szólnak. Annak érdekében, hogy félretehessenek, legtöbbször az éttermi fogyasztásról és utazásról mondanak le, viszont sokak szerint ez is kevés lehet a megtakarításhoz.
A Cofidis és az NRC friss Hitel Monitor kutatásában[1] a magyarok megtakarítási szokásait vizsgálta. A megkérdezettek 37 százaléka képes rendszeresen megtakarítani, de csupán a válaszadók ötödének sikerül minden hónapban félretenni. A felmérés eredményei szerint minden második megkérdezett háztartás rendelkezik megtakarítással Magyarországon, közülük minden negyediknek van 1 millió forint feletti tartaléka, és csupán töredékük számolt be 10 millió forintnál nagyobb összegről.
A párkapcsolatban élő, megtakarítással rendelkező válaszadóknál a tartalékokkal kapcsolatos döntéseket és a pénz mindennapi kezelését is jellemzően a pár egyik tagja tartja kézben. A félretett összegek azonban nem mindig ismertek a hozzátartozók előtt: közel minden negyedik megkérdezettnek volt már titkos megtakarítása, amiről a párja vagy a családja nem tudott.
Az éttermen és a nyaraláson spórolunk a biztonságért
A megtakarítás elsődleges célja egyértelműen az anyagi biztonság megteremtése. A legtöbben (52%) váratlan kiadásokra képeznek tartalékot, de sokan (25%) a nyugdíjas éveikre, illetve egészségügyi kiadásaikra (23%) gyűjtenek. A megtakarítók háromnegyedének le kell mondania valamilyen kiadásról ahhoz, hogy félretehessenek, ami különösen igaz a nőkre. Átlagosan három-négyféle tételen kell spórolniuk azoknak, akiknek meg kell húzni a nadrágszíjat: leggyakrabban az éttermi fogyasztásról, és az ételrendelésről, a szórakozásról és az utazásról mondanak le céljaik érdekében.
A lakosság körülbelül harmada (35%), a megtakarítással rendelkezőknek pedig 43 százaléka használ valamilyen digitális eszközt, hogy könnyebben tudjon félretenni. Leggyakrabban mobilbanki alkalmazást választanak, de tízből egy magyar már mesterséges intelligenciát is igénybe vesz pénzügyi, illetve megtakarítási kérdésekben.
A jelenleg félretenni nem tudók döntő többségének (66%) egyszerűen nincs elég jövedelme ahhoz, hogy megtakarítson. Harmaduknak a megélhetési költségek felemésztik a bevételét, minden tizediket pedig a hiteltörlesztési kötelezettség akadályozza a takarékoskodásban. A lakosság közel háromnegyede szerint egy átlagos jövedelemből ma nem lehet megtakarítani Magyarországon.
Sokan otthon őrzik a spórolt pénzt
A spórolt pénzüket legyakrabban lekötetlenül, a folyószámlájukon (39%), illetve otthon, készpénzben tartják (38%) az emberek. Ezt követik a banki megtakarítási és befektetési termékek (27%), valamint az állampapírok (26%). Odahaza zömében félmillió forint alatti összeget őriznek, és a megkérdezettek többség szerint is legfeljebb ekkora készpénztartalék van biztonságban a négy fal között.
„Aki lemondások árán tesz félre, annak különösen fontos, hogy biztonságban tudja a pénzét, és szükség esetén könnyen hozzáférjen. Betétlekötéskor és megtakarítási számla nyitásakor számos ügyfelünknél találkozunk ezekkel a fogyasztói igényekkel. Pénzügyi szolgáltatóként ezekre a kérdésekre közérthető tájékoztatással és átlátható megoldásokkal kell válaszolnunk. Az ügyfélnek világosan látnia kell, mennyit kamatozik a pénze, milyen költségekkel számolhat, és milyen feltételekkel férhet hozzá a tartalékához” – mondta Frei Andrea, a Cofidis márka és kommunikációs vezetője.