
– Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek. A különbségek ráadásul nem csak a vállalkozói pálya későbbi szakaszában jelennek meg: már fiatal korban is eltérés mutatkozik abban, hogy a lányok és a fiúk mennyire látják maguk előtt reális lehetőségként a vállalkozói életpályát. Éppen ezért különösen fontos, hogy a következő generáció lányai minél korábban találkozzanak inspiráló példaképekkel, valódi tapasztalatokkal és olyan támogató közeggel, amely erősíti a saját képességeikbe vetett hitüket. Ezt a célt tűzte ki maga elé a FOUND(H)ER kezdeményezés, amely egy nemzetközi élményen és személyes mentoráción keresztül szeretné közelebb hozni a vállalkozói világot a 18–25 éves fiatal nőkhöz.
Nemzetközi vízióval a következő generációért
A FOUND(H)ER nevű kezdeményezés mögött három közismert, sikeres női startup-alapító áll. Gyarmati Fanni (Diverzum), Pálfi Dóra (imagi), és Turi Szilvia (Qualiro.ai) alapítók mindannyian elsőkézből tapasztalták meg, hogy milyen a egy ötletből több tucat alkalmazottal rendelkező céget építeni akár nemzetközi piacot megcélozva olyan környezetben, ami sem kulturálisan, sem rendszerszinten nem fókuszál a kezdő vállalkozóksegítésére. Céljuk, hogy a következő generáció jobb esélyekkel induljon ezen az úton, és megkapják azt a löketet, amit külföldi tanulmányaik során ők is megkaptak: perspektívát, példaképeket, szemléletformálást. Éppen ezért öt ambíciózus lányt választanak ki a 18-25 éves korosztályból, akikkel ellátogatnak Európa legjelentősebb szakmai fesztiváljára, a Slush 2026 konferenciára Helsinkibe, hogy elsőkézből kapják meg ezeket a tapasztalatokat. A program teljes ideje alatt kíséretet, mentorációt és szakmai támogatást biztosítanak, amit hosszú távon is szívesen folytatnak a kiválasztottakkal. A jelentkezés szeptember 21-én indult, és október 10-ig várja a lelkes fiatalokat. Ezután kerül kiválasztásra az az 5 lány, aki az idei első programon részt vehet.
“Mindhármunknak rengeteget adtak a külföldi tapasztalatok ahhoz, hogy saját startupot indítsunk. Szeretnénk ezt a világlátást és bátorságot a fiatalabb generációnak is átadni, ezért nem volt kérdés, hogy nemzetközi élményben gondolkodjunk. Olyan programot szerettünk volna létrehozni, ami nekünk is löketet adott volna az induláshoz. Éppen ezért izgatottan várjuk a jelentkezőket, hogy olyan tapasztalatot adjunk át nekik, aminek anno mi is örültünk volna.” – nyilatkozta Gyarmati Fanni a program egyik megálmodója, a Diverzum társalapítója.
Nem csak inspiráció, hanem valódi nemzetközi tapasztalat
A kiválasztott résztvevők számára a Slush jóval többet jelent majd egy konferencialátogatásnál. A világ egyik meghatározó eseményén testközelből találkozhatnak olyan alapítókkal, befektetőkkel és technológiai szereplőkkel, akik globális vállalkozásokat építenek, miközben egy olyan nemzetközi közegbe is betekintést nyerhetnek, amelyhez pályájuk elején Magyarországról jóval nehezebb hozzáférni. Olyan cégek alapítói és vezetői fognak beszélni, mint a Miro, a Lovable, az ElevenLabs, a Ferrari vagy az OpenAI. Az előadások mellett a személyes kapcsolódásokra is kerül fókusz, a kiválasztottak megtanulnak network-ölni, és magabiztosabban mozogni külföldi szakmai közegben, amely akár egész karrierjük során elkísérheti őket.
Önmagán túlmutató kezdeményezés
Az FOUND(H)ER első programját már több szereplő támogatja, köztük a First Principle, a Bolt, és angyalbefektetők, Jared Schrieber és Gauder Milán is. A cél közös: értékteremtő programot létrehozni a jövő alapítóinak.
A kezdeményezés ugyan első körben öt fiatal nő számára teremt közvetlen lehetőséget, a FOUND(H)ER célja ennél ambiciózusabb: láthatóvá tenni olyan életutakat és lehetőségeket, amelyekkel a fiataloka mindennapokban még mindig ritkábban találkoznak. A kezdeményezés élén álló alapítók szeretnék elérni, hogy a következő generáció számára természetes legyen, hogy a startup alapítás egy elérhető karrierút, nem csak a Szilícium Völgy privilégiuma.
A FOUND(HER)-ről
A FOUND(H)ER három női startupper kezdeményezése, akiket közös cél vezérel: visszaadni a magyar startup-ökoszisztémának, kifejezetten a következő női alapító-generációnak és megmutatni nekik, hogy a vállalkozás már középiskolás és egyetemista lányok számára is valós, elérhető lehetőség, nem távoli, elvont karrierút.









