
Az új digitális platform és vodcast sorozat Magyarország ismert és kevésbé ismert épületeinek történeteit, kulturális rétegeit és emberi kapcsolódásait mutatja be – elsőként budapesti, szegedi és kecskeméti helyszínekkel. A kezdeményezés első pillére egy vodcast sorozat Bombera Krisztina vezetésével, de az érdeklődők egy dedikált weboldalon is elmélyülhetnek hazánk épített történeteiben.
A KÉSZ Csoport új platformja, az Épített Történetek ezúttal nem acélból és betonból épül fel, hanem azokból a történetekből, amelyeket Magyarország épületei őriznek. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza az emberekhez azokat a házakat, középületeket, sportlétesítményeket és városi tereket, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk, mégis keveset tudunk múltjukról vagy kulturális jelentőségükről.
A gyorsan változó városi környezetben egyre fontosabb kérdés, hogyan tudunk kapcsolódni azokhoz az épületekhez, amelyek identitásunk, közösségi emlékezetünk és mindennapi életünk szerves részei. Az Épített Történetek erre kínál közérthető választ: nem szakmai távolságtartással, hanem emberi történeteken, kulturális összefüggéseken és vizuális élményeken keresztül mutatja meg, mit jelenthet számunkra az épített örökség ma.
A most elindult digitális platformon elsőként olyan budapesti, szegedi és kecskeméti épületek történetei váltak elérhetővé, mint a Parlament, az Iparművészeti Múzeum, a Cifrapalota, a Szegedi Dóm, a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér, vagy éppen a Puskás Aréna. Az épületeket archív és kortárs fotók, háttéranyagok, és kulturális érdekességek hozzák közelebb az olvasóhoz. Az oldal a jövőben is bővül majd új helyszínekkel és tartalmakkal, hogy egy folyamatosan épülő építészeti tudástérré váljon.
„A KÉSZ Csoport számára az építés nem ér véget a szerkezetek, terek és homlokzatok létrehozásával. Hiszünk abban, hogy az épületek akkor válnak igazán élővé, amikor az emberek kapcsolódni tudnak hozzájuk. Az Épített Történetekkel azt szeretnénk megmutatni, hogy a városaink nem névtelen falakból állnak, hanem emlékekből, döntésekből, közösségi élményekből és emberi történetekből. A platform célja, hogy ezek a rétegek mindenki számára könnyen felfedezhetővé váljanak” – mondta el a kampány kapcsán Benedikt Károly, a KÉSZ Csoport marketing és vállalati kommunikációs igazgatója.
A kampány részeként a vállalatcsoport saját vodcast sorozatot is indít, amely az épületeket nemcsak szakmai, hanem társadalmi, kulturális és személyes nézőpontból is vizsgálja. Az első epizód apropóját a május 29-i európai klubfutball csúcsmérkőzése adja, így a sportlétesítmények világára fókuszál. Barócsi Róbert, a KÉSZ Csoport értékesítési és stratégiai igazgatója, valamint Gundel Takács Gábor újságíró és sportriporter azt járja körül, hogy hogyan válik egy stadion egyszerre mérnöki teljesítménnyé, közösségi térré, városi identitásképző elemmé és a kollektív emlékezet részévé. A vodcast sorozat házigazdája Bombera Krisztina lesz.
„Számomra az Épített Történetek egyik legizgalmasabb felismerése az, hogy mi mindenről mesél az az épített környezet, amelyben élünk. Azok az épületek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk — legyenek kicsik vagy monumentálisak, újak vagy évszázadosak, Budapesten vagy az ország bármely pontján — mind hordoznak emberi történeteket, emlékeket és közös kulturális lenyomatokat. Ez a projekt éppen ezért nemcsak az építészetről szól, hanem rólunk is” – mondta Bombera Krisztina, a vodcast sorozat házigazdája.
Az első epizód már elérhető az Épített Történetek weboldalán és a KÉSZ Csoport YouTube csatornáján.









