A József Attila Színház április 15-én mutatta be a be Fazekas István Ámokfutó idők című új drámáját. A produkció nemcsak egy új bemutató, hanem egy eddig még művészileg fel nem dolgozott történelmi trauma színpadi megszólaltatása is: a hortobágyi internálótáborok világát hozza közel a mai nézőhöz.
A történet középpontjában két sors találkozása áll egy vihar sújtotta, zárt térben: egy internált asszony és az idős Herczeg Ferenc alakja révén a személyes veszteség, a hit és az erkölcsi döntés kérdései kerülnek fókuszba. A tét látszólag egy temetés engedélyezése, valójában azonban az emberi méltóság megőrzése egy embertelen rendszerben.
A Jókai-díjas szerző saját megfogalmazása szerint a mű nem vádirat, hanem „számvetés”: azt vizsgálja, miként maradhat ember az ember a legnagyobb nyomás alatt. A darab egyik legerősebb állítása, hogy a zsarnokság legnagyobb nyomása alatt sem lehet „mindenki szem a láncban”, létezik a belső szabadságnak egy maradék tere, az a pont, ahol az egyén még dönthet.
Molnár Kristóf rendezése a dráma belső szerkezetéből kiindulva, tudatos és következetes színpadi formanyelvvel teszi láthatóvá a mű rétegzettségét. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatójaként nem külsődleges eszközökkel „teszi hozzá” a metafizikai dimenziót, hanem a szövegben jelen lévő transzcendens tartalmakat a legeredetibb megoldásokkal emeli ki, és sűríti színpadi jelrendszerré.
A halott fiú megjelenítése ennek kulcseleme: nem pusztán dramaturgiai effektus, hanem a jelenlét és hiány határán mozgó, erős színházi jel, amely finoman bontja meg a realista játékmód zártságát. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az előadás a történelmi szituáció konkrétságán túl egy tágabb, egyetemesebb értelmezési tartományba lépjen, ahol a látvány és a játék a morális és spirituális kérdéseket egyidejűleg teszi átélhetővé
A rendezés így nem pusztán múltidézés, hanem jelen idejű színházi esemény, amely a fiatal alkotói generáció friss történelemszemléletét tükrözi.
A produkció szakmai szempontból is figyelemre méltó: egy nagyszínház saját előadásként tűzi műsorára egy élő szerző új darabját, és hosszabb távon is repertoáron tartja. Emellett a bemutató Molnár Kristóf vizsgarendezése, ami külön tétet ad az alkotói vállalásnak.
A szereposztás generációk találkozása: fiatal egyetemisták és a színház tapasztalt művészei közösen hozzák létre az előadást, ami izgalmas szakmai párbeszédet ígér.
Az Ámokfutó idők tehát nemcsak egy új színdarab bemutatója, hanem fontos kulturális esemény is: egy elhallgatott történelmi fejezet színházi feldolgozása, amely kérdéseket vet fel felelősségről, hitről és emberi tartásról. Az előadás arra keresi a választ, ami ma is érvényes: hol húzódik az a határ, amelyet az ember – semmilyen körülmények között – nem léphet át.
