
Átlagosan 56 napot kell várni egy kivitelezőre Magyarországon, ami három nappal több, mint egy évvel korábban – derül ki a Mapei Kft. építőipari szakemberek körében végzett nagymintás országos kutatásából. A szakipari munkák átlagos díja alig változott, 9596 forint négyzetméterenként. Az állami otthonfelújítási és otthonteremtési támogatások a szakemberek több mint felének hoztak megrendelést az elmúlt hat hónapban. A felmérés szerint a szakemberek hangulata és várakozásai javultak, ugyanakkor az iráni háború hatásai kedvezőtlenül befolyásolják a kilátásokat.
„Bár a várakozási idő három nappal nőtt, a 56 napos átlag még mindig elfogadható, nagyjából ennyi idő kell ahhoz, hogy egy szakember új munkát el tudjon vállalni. A szakemberhiány ugyanakkor jelentősen eltér az ország egyes részei között, amit elsősorban a beruházások területi koncentrációja és az egyes térségek munkaerő-kínálata magyaráz” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
A leghosszabb várakozási idő a Dél-Alföldön tapasztalható, ahol átlagosan 65 napot kell várni egy kivitelezőre. A régióban különösen Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében hosszabbak a vállalási idők, amit a térség ipari beruházásai és az élénkülő építési kereslet is magyarázhat.
A Közép-Dunántúlon szintén jelentős a szakemberhiány, itt átlagosan 63 napot kell várni a munkakezdésre. A régióban különösen Fejér és Komárom-Esztergom vármegyében jellemzőek a hosszabb vállalási idők, ami részben az ipari fejlesztésekhez és a főváros közelségéhez köthető.
A Dél-Dunántúlon átlagosan 60 nap telik el a szakember megkeresése és a munkakezdés között. A régióban elsősorban Somogy és Baranya vármegyében hosszabbak a vállalási idők.
A Nyugat-Dunántúlon átlagosan 59 napot kell várni egy kivitelezőre. A régióban különösen Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében jelentős a szakemberhiány, amit az erős gazdasági aktivitás és az osztrák munkaerőpiac elszívó hatása is befolyásolhat.
A Közép-Magyarország régióban átlagosan 58 nap a várakozási idő. Budapesten és Pest vármegyében a folyamatos felújítási és építési projektek tartják magasan a keresletet, ami szintén hozzájárul a hosszabb vállalási idők kialakulásához.
Az ország északi és keleti részein ugyanakkor kevesebbet kell várni a szakemberre. Észak-Alföldön átlagosan 49 napot kell várni a munkakezdésre, különösen Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében gyorsabb a kivitelezők elérhetősége.
Szakmacsoportok szerint szintén jelentős különbségek látszanak a vállalási időkben. A leghosszabb várakozási idő továbbra is a generálkivitelezőknél jellemző, ahol átlagosan 63 napot kell várni a munkakezdésre.
Hasonlóan hosszú a vállalási idő a burkolóknál (60 nap) és a kőműveseknél (59 nap), valamint az épületszigetelők esetében (57 nap). A középmezőnyben találhatók a bádogosok (54 nap), a festők (47 nap) és az ácsok (46 nap). A legrövidebb vállalási idő az épületgépészeti szakmákban jellemző: az épületgépészeknél átlagosan 44 nap, a víz- és gázszerelőknél 43 nap, míg a villanyszerelőknél mindössze 39 nap a jellemző vállalási idő.
A projektek mérete ugyancsak erősen befolyásolja a kivitelezés kezdetét: nagyberuházásoknál átlagosan 63 napot, közepes beruházásoknál 62 napot kell várni a munkakezdésre, míg kisebb munkáknál 52 nap, apró javításoknál pedig 43 nap az átlagos vállalási idő.
Északon és a Dunántúlon drágább, az Alföldön olcsóbb a kivitelezés
A munkadíjak ugyanakkor alig változtak az elmúlt évben. A szakipari munkák átlagos díja 2026 februárjában 9 596 forint volt négyzetméterenként, ami mindössze 1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
„A regionális adatok azonban jelentős különbségeket mutatnak, több mint 3500 forintos különbség van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéje között. A különbségek hátterében elsősorban a gazdasági fejlettség, a beruházások koncentrációja és a fizetőképes kereslet eltérései állnak: azokban a régiókban, ahol több építési projekt zajlik és nagyobb a kereslet a kivitelezők iránt, a munkadíjak is jellemzően magasabb szinten alakulnak” – mondta Markovich Béla.









