
Kovács Lajost, azaz a Boncmestert több mint százhetvenezren követik a TikTokon. A Levente Klubja legújabb epizódjában a hivatásáról mesélt és többek között azt is elárulta, hogy mit tehetünk azért, hogy minél tovább élhessünk.
Immár huszonkilenc éve dolgozik boncmesterként Kovács Lajos, akit a közösségi médiából a legtöbben Boncmesterként ismernek. Az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után egy évet dolgozott ápolóként, majd mindössze tizenkilenc esztendősen átkerült a patológiára. Először boncsegéd, majd a szükséges vizsga letétele után boncmester lett.
„Ehhez kell egy ilyen affinitás, ha ezt a munkát szeretnéd végezni. Nagyon sok fiatal lány szeretne boncmester lenni. Szerintem azért, mert egyrészt ez egy érdekes szakma. Egy emberi testet belülről látni és nézni, hogy milyen betegségei vannak egy embernek, amikor meghal, nyilván érdekes. Másrészt a mai világban szerintem a fiatal fiúk-lányok menőnek tartják, menő szakma” – árulta el a Creator TV új streaming csatornáján megtekinthető Levente Klubja című műsorban a Boncmester, aki szerint, ha valaki ezt a szakmát választja, annak muszáj az érzelmeit a munkától különválasztani, mert különben hamar bele lehet bolondulni.
Tapasztalatai alapján a halált leggyakrabban az elhízás következtében kialakuló keringési- és szíveredetű problémák okozzák, mint például a magas vérnyomás miatt kialakuló szívelégtelenség vagy az érelmeszesedés.
„Mindennap találkozom olyan elhunyttal, aki azért hal meg, mert túlsúlyos, nem mozog, nyilván sajnos elhízik és az elhízás következtében kialakul egy betegsége, amibe meg fog halni” – árulta el a Boncmester, aki szerint az egészséges táplálkozás és a mozgás elengedhetetlen, ha meg szeretnénk hosszabbítani az életünket.
Saját bevallása szerint a munkája az élethez való hozzáállását változtatta meg.
„Mindennap úgy kell élni, mintha az utolsó napotok lenne. Sajnos nem tudhatjuk, hogy mikor halunk meg. Amit szeretnél megtenni, azt mindenféleképpen tedd meg, és úgy élj, hogy legyél boldog. A harag, a gyűlölködés nem jó” – nyilatkozta a Boncmester, aki nem szokott az elhunytakkal álmodni, mert nem fél a munkájától.
A Levente Klubja aktuális részét a Creator TV új, ingyenes streaming csatornáján lehet megtekinteni egy gyors és egyszerű regisztrációt követően:










