2026. 05. 19. kedd

Ivó, Milán

1 EUR 361 HUF
1 GBP 415 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szerető szülőktől fosztott meg az állam egy kislányt
GYERMEK_karacsony-768x535

Szerető szülőktől fosztott meg az állam egy kislányt

Bár semmi joga nem lett volna hozzá, a kormányhivatal önkényesen megakadályozta, hogy egy koraszülött kisbabát örökbe adjanak egy itt élő brit házaspárnak. A kormány melldöngetve handabandázik „gyermekvédelemről”, de egy gondoskodásra szoruló kislány jövője mégsem számít neki.

„Panninak” – nevezzük most így a kislányt – nem indult szerencsésen az élet. Alig múlt három éves, mégis számos sorscsapás érte. Korán született meg 2022-ben. Anyja négy órával születése után hagyta magára a kórházban egy papírfecnivel, hogy lemond a kislányról, és örökbe adható.

Koraszülött és roma gyerekek után nem kapkodnak a lehetséges hazai örökbefogadók. Így történt ez „Pannival” is. De egy évek óta itt élő brit házaspár – nevezzük őket „Greenéknek” – mégis nagyon szerette volna örökbe fogadni a kislányt. Ők már egy roma fiúcskát is nevelnek. Eleinte flottul ment a dolog, a gyámhivatal örökbe fogadhatónak nyilvánította a kisbaba Pannit, megindult Greenék felkészítése az örökbefogadásra, a kislány hozzájuk került.

Diszkriminatív és gyerekellenes

Ekkor avatkozott be Budapest Főváros Kormányhivatal, mondván, „Panni” nem örökbefogadható, és  konkrét indok nélkül visszavonták a korábbi megállapító döntést, „papíron” bonyolult technikai kérdés miatt. A pár hónapos gyereket 2023 januárjában elvették a brit házaspártól, és nevelőszülőnél helyezték el.

„Greenék” ezek után fordultak a Magyar Helsinki Bizottsághoz. Csatlakozott hozzájuk még a kislány egykori gyermekvédelmi gyámja, Szarvas Erika is, aki „Panni” érdekében nem volt hajlandó végrehajtani a gyámhivatal jogsértő utasításait. Karakánságát azzal „díjazták”, hogy a kislányt áttették egy másik gyámhoz, aki kevésbé volt eltökélt.

Mind az eredeti gyám, mind a szülők pert nyertek Győző Gábornak, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével. A Fővárosi Törvényszék kimondta: a kormányhivatal törvényt sértett, amikor megakadályozta az örökbefogadást. Ráadásul a kormányhivatal védhetetlen határozata megsértette az egyenlő bánásmód követelményét is, mert „Greenéknek” „a magyar állampolgár örökbe fogadni kívánó szülőkkel szemben őket ért hátrányra a külföldi származásuk miatt került sor”.

Sára Botond fővárosi főispán egy 2023. januári minisztériumi egyeztetésen felfedte az egész jogellenes huzavona célját: „ne kerülhessen külföldi állampolgárságú személyekhez magyar gyerek”. Ilyen törvény azonban nincs.

A bíróság leszögezte: nem lehet hátrány az itt élő házaspár brit állampolgársága és az anya afgán származása. Ugyanis az igazságos, a gyerekek érdekeit szolgáló törvények szerint azok a külföldi állampolgárok, akik életvitelszerűen élnek Magyarországon, ugyanolyan joggal fogadhatnak örökbe, mint a magyar állampolgárok.

A kiemelt figyelemre szoruló koraszülött kislányt azonban mégsem vehették örökbe „Greenék”.

Új gyám, új tegyesz, régi kifogások

A bíróság új eljárásra kötelezte a gyámhivatalt, aminek része lett volna, hogy a felettes minisztérium kivizsgálja azt is, hogy Sára kijelentései miatt nem kellene-e kizárni az eljárásból a fővárosi gyámhivatalt, elfogultság miatt. A megismételt eljárásban a minisztérium azonban megállapította, hogy nem áll fenn kizárási ok. Emellett a fővárosi területi gyermekvédelmi szolgálattól (tegyesz) jogellenesen átrakták az ügyet a nógrádi tegyeszhez. Ők aztán lényegében szakmai indokok nélkül már nem javasolták „Greenék” örökbefogadásának” engedélyezését.

Az újonnan kinevezett gyermekvédelmi gyám is megtagadta a hozzájárulást az örökbefogadáshoz, annak ellenére, hogy a korábbi gyám ezt a hozzájárulást már megadta.

Egyébként Szavas Erikát azért zártak ki az eljárásból önkényesen, mert nem volt hajlandó utasítani „Greenéket” a később jogellenesnek bizonyult, az örökbefogadhatóságot visszavonó döntés után arra, hogy azonnal adják vissza a gondozásban náluk lévő gyereket.

Innentől kezdve nem volt váratlan, hogy a fővárosi gyámhivatal nem engedélyezte az örökbefogadást. Álszent módon széttárta a kezét, hogy sajnos a tegyesz javaslata és a gyermekvédelmi gyám véleménye őket köti, nem tudnak mit csinálni…

Az embertelenség innovációja

Ezt a határozatot is megtámadták „Greenék” a bíróságon (ekkor már másfél évvel jártunk az örökbefogadási folyamat megkezdése után), amely 10 hónappal később hozta meg az ítéletét. Eszerint a minisztérium nem bírálta el normálisan a kizárási kérelmet, értékelnie kellett volna a rendelkezésre álló bizonyítékokat (például a jegyzőkönyvet Sára Botond beszólásáról). Először tehát azt kell rendbe tenni, addig nem tud a bíróság a többi kérdésben sem állást foglalni.

Ekkor – idén nyáron –  „Greenék” azt remélték, hogy talán a fővárosi gyámhivatal ennyi vereség után már feladja az ellenük és a kislány elleni küzdelmet, és gyorsan engedélyezni fogja az örökbefogadást.

Nem így történt.

Hónapokkal a bírósági ítélet után a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mert jelenleg ők a gyámügyek legfelsőbb felügyeleti szerve, ismét elutasította a kizárási kérelmet, arra hivatkozással, hogy már új főosztályvezetője van a fővárosi gyámhivatalnak, most már elfogulatlanul tudnak eljárni.

A probléma csak ott van, hogy nem csak a főosztályvezetővel volt gond, hanem Sára Botond jegyzőkönyvben rögzített idegenellenes kirohanásával is, márpedig ő jelenleg is az egész fővárosi kormányhivatal vezetője (főispánja).

Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy miután a gyámhivatal további 4 hónapot várt az örökbefogadási döntéssel, egy teljesen irreleváns, a korábbi gyám által a kijelölt kerületi gyámhivatal ellen indított perre hivatkozással felfüggesztette az egész örökbefogadási eljárást.

Fekete karácsony

Igen, ezt a felfüggesztést is meg lehetett volna támadni, illetve meg lehetett volna szüntetni a felfüggesztés okát is, de a brit házaspár ezen a ponton úgy látta, hogy nem bírja tovább a szélmalomharcot. A gyámhivatal láthatóan minden eszközt megragad azért, hogy megakadályozza az örökbefogadást, semmilyen konstruktív párbeszédre nem hajlandó (többször kértek a szülők találkozót a gyámhivataltól, válaszra sem méltatták őket), és a gyámhivatallal szembeni pereskedés további évekig elhúzódhat, ami már se nekik, se a kislánynak nem lenne jó, hiába vágytak arra, hogy jó szülei lehessenek.

Ezért három év után a brit házaspár feladta a küzdelmet. A kislány most nevelőszülőnél van, romaként és három évesnél idősebbként alig mákszemnyi esélye maradt arra, hogy örökbe fogadják.

Hogy mi kerül majd  „Panni” karácsonyfája alá? Nem tudjuk.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés