2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Emberi agy és számítógép együttműködése az idegrendszer gyógyításáért
agy

Emberi agy és számítógép együttműködése az idegrendszer gyógyításáért

NeuroSpark Hackathon címmel rendezett ötletversenyt az idegtudományok fejlesztésére létrejött európai egyetemi szövetség, a NeurotechEU Hallgatói Tanácsa a spanyolországi Elchében, a Miguel Hernández Egyetemen. A 24 órás innovációs maratonra tíz európai egyetemről érkeztek hallgatók, akiket a szervezők hét nemzetközi csapatba osztottak, hogy együtt dolgozzanak. Azt a feladatot kapták, hogy egy, az emberi agy elektromos aktivitását érzékelő hordható eszköz, interfész segítségével fejlesszenek ki olyan új, működő prototípusokat, alkalmazásokat, amik idegrendszeri problémákra nyújtanak megoldásokat.

A Debreceni Egyetem (DE) – mely alapítója a NeurotechEU Szövetségnek – jelenleg társult partnerként vesz részt a szervezet működésében, az intézményt a versenyen három hallgató képviselte. Az a csapat, amelyben Antal Péter, a Gazdaságtudományi Kar és Nicolas Peña, a Műszaki Kar hallgatója dolgozott azzal foglalkozott, hogy megnövelt pontosságú neurális vezérléssel miként lehet csökkenteni az úgynevezett fantomvégtag-fájdalmat. Az Informatikai Karon tanuló Majoros Máté pedig egy olyan Androidos telefonos alkalmazás kidolgozásába kapcsolódott be, ami az emberi érzelmek azonosításával küzdőknek nyújtana segítséget valós idejű EEG-adatok felhasználásával.

– A három különböző kar bevonása azt jelzi, hogy az agykutatás ma már nem csupán az orvosi és természettudományi területek privilégiuma, hanem elengedhetetlen a mérnöki, informatikai és gazdasági tudás bevonása is a ténylegesen használható megoldások kidolgozásánál. A kevesebb mint 24 óra alatt létrehozott projektek a hihetetlen kreativitásról, a csapatmunkáról és a téma mély megértéséről szóltak – jelentette ki Szücs Péter, a DE Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója, a DE NeurotechEU tudományos koordinátora.

A DE NeurotechEU csapatának sikerében aktív szerepet vállalt Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes és Gregán Orsolya, a Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központ vezetője. A kiutazást a Pannónia Programon keresztül Jánosy Orsolya, a Nemzetközi Iroda vezetője segítette.

Forrás: Debreceni Egyetem, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés