Így legyen tudatos a családi online jelenlét
Az okoseszközök ma már a családi élet megkerülhetetlen részei, a gyerekek szórakozása, tanulása és
kapcsolattartása is többnyire a digitális térben zajlik. A kihívás így nem abban rejlik, hogy teljesen
kizárjuk ezeket, hanem abban, hogyan alakítsuk a digitális világot kapcsolatépítő, fejlesztő élménnyé.
Koltói Lilla, a Pszichológiai Központ pszichológusa szerint a kulcs az együttműködés és a
tudatos keretek megteremtése.
Kilépni a képernyő mögül a közös élmények felé
„Sok szülő azt tapasztalja, hogy a gyerek eltűnik a képernyő mögött, és egy idő után csak a játék vagy
a videó marad, közös élmény nélkül. Pedig az eszköz lehet kapcsolatépítő is” – hangsúlyozza Koltói
Lilla. – „Kutatások igazolják, hogy a közös, kooperatív online játékélmény erősíti a csapatmunkát, az
összetartozás érzését és csökkenti a konfliktusok számát. Egy 2018-as vizsgálat például kimutatta,
hogy barátok együtt játszva sokkal aktívabban működnek együtt, mint idegenekkel.
A filmnézés is válhat közösségi programmá, ha a család megáll néha beszélgetni a látottakról. „Az
olyan filmek, mint például az Agymanók, remek alapot adnak az érzelmekről való beszélgetéshez” –
teszi hozzá a szakértő.
A pszichológus szerint a gyerekek fejlődéséhez nélkülözhetetlen a közös mozgás és a fizikai
tapasztalatok megélése is. Egy családi főzés, társasjáték, kirándulás vagy sport nemcsak
finommotorikát és problémamegoldó készségeket fejleszt, hanem az együttműködést is erősíti. A
pandémia idején végzett kutatások (pl. az UNICEF 2021-es felmérése) is rámutattak: a közös offline
tevékenységek kiemelten fontosak a családi harmónia szempontjából.
Egyensúly az online és offline között
„Nem tiltásról, hanem egyensúlyról van szó” – hangsúlyozza a Mindwell szakértője –„Érdemes közös
szabályokat felállítani, például vacsoraidőben mindenki leteszi a telefont, vagy a hétvégi délutánokat
közös programoknak szentelik. Fontos, hogy a gyerekekkel is beszélgessünk arról, mi számít
képernyőidőnek, és hogyan hat a figyelmükre, energiaszintjükre. Kamaszoknál az is segíthet, ha a
képernyőhasználat nem csak passzív fogyasztás: készíthetnek közösen digitális fotóalbumot vagy
akár rövidfilmet is.”
AI – fedezzük fel együtt
A mesterséges intelligencia már a mindennapok része: nyelvtanuló appok, házi feladat-segítők,
kreatív ötletgenerátorok formájában jelenik meg. A pszichológus szerint az AI előnye, hogy gyorsan
elérhető és információt nyújt, de tudatos használatot igényel. „Fontos, hogy a gyerek megértse: az AI
nem ember, csak nyelvi modell, és amit mond, nem feltétlenül igaz. A túlzott használat pedig
csökkentheti a kritikai gondolkodást és erősítheti a függőséget, ezért a családon belüli közös
felfedezés elengedhetetlen” – véli a pszichológus.
A Mindwell szakértője kiemeli: a gyerekek kevésbé válnak kiszolgáltatottá a kockázatoknak, ha a
szülők aktívan jelen vannak az online élményekben. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy együtt
ülnek le egy AI-alkalmazás elé, közösen kérnek recepteket, vagy mesét generálnak lefekvés előtt. A
gyerekek bevonása – például ha ők magyarázzák el, hogyan működik egy program – erősíti a
tudatosságot és a kritikai szemléletet.
Ahhoz, hogy a gyerekek ne csak passzív fogyasztói legyenek a digitális világnak, több kulcskészséget
kell fejleszteni:
Kritikai gondolkodás, hogy felismerjék az álhíreket és a félrevezető információkat.
Kreativitás, amely lehetővé teszi, hogy saját tartalmat hozzanak létre.
Digitális írástudás, hogy értsék az algoritmusok működését és az adatvédelem alapjait.
Önkontroll és érzelmi intelligencia, hogy meg tudják határozni saját határaikat a
képernyőhasználatban.
A cég pszichológusa szerint a digitális eszközök nem ellenségei a családnak, ha a szülők és a
gyerekek közösen, tudatosan használják őket. A közös élmények, a folyamatos párbeszéd és a
szabályok rugalmas alakítása segíthet abban, hogy az online tér a kapcsolatok építését szolgálja, ne
pedig azok rovására menjen.










