2025. 10. 2. csütörtök

Petra

1 EUR 389 HUF
1 GBP 446 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » NAV-Horrorisztikus fuvar
kép (2)

NAV-Horrorisztikus fuvar


Megdöbbentő karavánba futottak bele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton: a román járműszerelvény egy trélert húzott maga után, rajta egy autóval, mögötte pedig egy hatalmas mezőgazdasági géppel.
 
A pénzügyőrök a 49. számú fő úton állították meg azt a járműszerelvényt, amely elképesztően veszélyes karavánként közlekedett a térségben. Az első jármű egy trélert húzott maga után, amely egy személyautót vitt, mögé pedig egy másik vontatmányt kapcsoltak egy monstrum mezőgazdasági géppel megrakva.
 Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szerelvény 39,71% túlsúllyal közlekedett, a rakományt rögzítő hevederek több helyen elszakadtak, illetve sérültek. A 32 éves sofőr úgy érvelt, hogy nem tudott a túlsúlyról, Lengyelországból Romániába tart a saját részére vásárolt járművel és munkagéppel.
 Az egyenruhások a túlsúly és a helytelen rakományrögzítés miatt közigazgatási eljárást indítottak, a férfit 780 000 forint bírsággal sújtották.
 A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.
 Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a NAV is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.
                                                                                                    Nemzeti Adó- és Vámhivatal
                                                                                                         Bevetési Igazgatósága

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Füstágyon a tengergyümölcsei
Füstágyon a tengergyümölcsei Az M1-es autópályán megállított jármű rakteréből kezdetben csak füstölt halak, szárított húsok, aszalt paradicsomok és…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

különc

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!