2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Az életközépi válság és ennek következményei

Az életközépi válság és ennek következményei

Nagyon sok felnőtt dönt úgy a harmincas évei derekán, hogy otthagyja az eddigi munkahelyét, és egy teljesen új szakma után néz. Vajon mi ennek az oka?

A pszichológusok szerint ekkortájt jelenik meg az ember életében az úgynevezett életközépi válság – angolul midlife crisis –, amely hatással van a gondolkodásra, az életszemléletre. Sokan ekkor határoznak úgy, hogy beiratkoznak valamilyen képzésre.

Számukra érdekes lehet az az oldal, ahol egy helyen megtalálnak minden információt ehhez, itt városonként is lehet böngészni a képzések között. A TanfolyamGURU.hu honlapján tanfolyamokat Székesfehérvár városában ugyanúgy találunk, mint Pécsett vagy Budapesten. Lakjunk az ország bármely pontján, biztosan rálelünk arra a képzésre, amely számunkra releváns lehet.

Mi az az életközépi válság?

Az életközépi válság a 35-45 éveseket érinti: ekkorra már ezek az emberek megteremtették az egzisztenciájukat, családot alapítottak, esetleg a gyerekek már ki is repültek a fészekből.

A hétköznapi gondok bár jelen vannak, az élet nagy problémáival ekkortájt ritkábban szembesülünk. Kívülről úgy tűnik, minden szép és jó. A betegségek még nem jelentkeznek, a szülők is viszonylag jól vannak, nem szorulnak ápolásra.

Minden tökéletes lehetne, valami azonban mégis hiányzik. Hogy mi, azt sokszor nem lehet szavakba önteni, csak érezzük, hogy változtatni kellene. Egyesek új párt keresnek maguknak, mások új hobbit, megint mások pedig új munkahelyet.

Aki tudatosan él, az pontosan meg tudja határozni, mely életterületen van szüksége a változtatásra. Összegzi az eddigi életét, szembenéz a hibáival, tévedéseivel és megbocsát magának. Nem a múlton kesereg, hanem kíváncsian tekint a jövőbe.

Tanuljunk!

Ez egy átmeneti állapot – mint amikor felérünk a hegytetőre, és szétnézünk: itt az ideje valami másba kezdeni! A legjobb dolog, amit tehetünk, ha beiratkozunk egy tanfolyamra. Nem feltétlenül kell szakmai képzésre jelentkezni: egy önfejlesztő kurzus vagy egy nyelvtanfolyam szintén jó lehet.

Vágyunk is ilyenkor arra, hogy megismerkedjünk új emberekkel, olyanokkal, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint mi: erre pedig a felnőttképzések során lehetőségünk nyílik. Egy kurzus elvégzése nemcsak kiszakít minket a hétköznapi dolgokból, de kapcsolatokra is szert tehetünk általa, illetve az önbizalmunkat is növeli egy sikeres vizsga.

Lehet, hogy csak pár hónapnyi tanulásról van szó, mégis sokat adhat nekünk a tudat, hogy képesek voltunk túl a 30-on, 40-en is helytállni egy ilyen szituációban.

Mit tanuljunk?

Ezt már mindenkinek egyénileg kell meghatároznia. Választhatunk egy szakmai képzést a TanfolyamGURU.hu oldaláról, de akár soft skilleket is fejleszthetjük. A székesfehérvári tanfolyamok között is vannak kommunikációs tréningek, stresszkezelő technikákat oktató képzések vagy épp konfliktuskezelési kurzus.

A hobbi tanfolyamok között is érdemes szétnézni: sok esetben az életközépi válság idején jut csak idő az önmegvalósításra, és épp ez fog minket átlendíteni. Merjünk belevágni az ismeretlenbe!/X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp