Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban töltöttünk a 20-max. 25 C fokban, és tengerparti friss levegőben.
Melyek voltak az első tapasztalataim?
A repülőgépből kitekintve kerestem a nagyváros szokásos épületrengetegét, amint Helsinki fölé ért a gép, de csak azt láttam, hogy a tengeröblök körülölelnek sok-sok fát és itt-ott épületcsoportok is fölvillannak, amelyeket parkok, erdők, ligetek vesznek körbe.
Nagy öröm volt látni azt a tisztaságot, ahogyan a finnek élnek, s ez minden területre vonatkozik. Sehol nem láttunk eldobált csikkeket és szemetet, tiszták az utcák a legkisebb településen és a legnagyobb városban is. Ez jellemző a mosdókra is. Van belőlük elég mindenhol, és olyan rendben vannak, mintha épp akkor takarítottak volna, és ez olyan természetvédelmi helyeken is így van, ahol konténer mellékhelyiségek vannak. / Van hová fejlődnünk!/
Divat?
A finn nők nem túl elegánsak, pedig a Stockman áruházaik bővelkednek világmárkákban. /Nem olcsóak…/ Meglepődtem a „szobapapucs” viseletükön, amit most válogatás nélkül mindenhez hordanak az utcára, legyen az csak bőr, vagy akár szőrme is. Marimekko márka mindenhol, mindenkin: táska, papucs, ruha, ing, öv, szatyor, esernyő – mindegy, csak óriási virágminta legyen. Főként fekete, fehér.
Mit eszünk?
A finn ételek finomak, sok-sok lazac van a kínálatban, mindenféle formában, de természetesen a világ összes konyhájával találkozhatunk. Majdnem minden étterem kínál ún. büféebédet 12-és 15 óra között. A helsinki piacokon most zöldborsót, epret, málnát, új burgonyát kínálnak – ez ott is megterem. Nagyon ízletes volt a „hernekeitto” azaz a szárított zöldborsóból készült „csütörtöki” krémszerű levesük, amelybe miszlikre vágott, füstölt hús csíkokat tesznek, s tejszínnel, mustárral is tálalják. Ezután általában „pannukakkut” ettünk, amely sütőben, egyben kisütött palacsintatészta, s ezt áfonya, vagy ribizlilekvárral kínálják. Ahogy hallottuk ez az óvodában, üzemi étkezdében, katonaságnál bevált csütörtöki menü.
Milyenek a finnek, ha közlekednek?
Végtelenül udvariasak, előzékenyek, akár az autósok egymás között, de a gyalogosokra is úgy odafigyelnek, hogy már a járdáról való lelépés előtt megállnak az autóval, busszal, villamossal. Nagyon betartják a sebességhatárokat, ugyanis kereset alapú a büntetés. Ott élő hazánkbeliektől hallottuk, hogy volt aki 2500 Eurót, azaz majd 1 millió ft-ot fizetett, az 50-es tábla után, 80 kilométeres sebességért.
Egyébként nagyon jó a helyi közlekedés, – igaz nem olcsó – metrók, villamosok, buszok szelik át a várost. A metróállomások tágasak, tiszták, egyszerűek, de dizájnosak, mindenhol vannak mosdók, szemetesek bőven. A parkolás jó drága, általában 2-4 órát lehet maximum megállni a városokban, s durva büntetést szabnak ki arra, aki megszegi.
Mit láttunk a nevezetességekből?
Ha sorra veszem mind azt a nevezetességet, amit érdemes megnézni az ország déli, azaz sűrűbben lakott csücskében, akkor az építészeten kívül, a természeti értékek, s azok megőrzése a legfontosabb.
Helsinki fiatal város építészetére rányomta bélyegét az orosz stílus, de már nagyon modern, innovatív épületeket is láthatunk a 315 szigeten fekvő fővárosban.
Megérkezésünk napján Kivenlahtiban találkoztunk először a tengerrel, ahol természetesen közösségi konténer szauna is van, amelyből a finnek bátran csobbannak a 12-15 C fokos tengerbe. Szinte minden finn otthonában van saját szauna, de nagyon sok közösségi is található, még a társasházakon belül is.
Első utunk a szinte a város minden pontjáról látható, a Senaatintori téren fölénk magasodó hófehér neoklasszikus, evangélikus templomhoz vezetett, amit ma Helsinki székesegyháznak neveznek, de egykor a Szent Miklós nevet viselte. Hatalmas fehér oszlopokon a 12 apostolt ábrázoló cinkszobrok állnak. Kedvenc találkahelye a tér a finneknek, de azt nem javasoljuk, hogy az utazó itt költse el uzsonnáját, mert már a papír csörgésére ott teremnek a sirályok, s bizony erőszakosan, vijjogva kikapják az ember kezéből az elemózsiát.
Erről a térről juthatunk be a Finn Nemzeti könyvtárba is, A könyvtárkomplexum legrégebbi része, Carl Ludvig Engel terve, – egyébként korának híres építésze volt, s nagyon sok szép középületet Ő tervezett – 1844-ből származik, amely megújult, kibővült azóta, és különleges ovális elrendezésével, hat emeleten várja a látogatókat.
Szintén e tér közelében van a Helsinki Városi Múzeum, amely ma közösségi tér is, kávézóval, stúdiókkal, és sok-sok olyan digitális ötlettel, amely az apróságokat is vonzza. Ne a klasszikus értelembe vett városi múzeumot képzeljünk el.
Ha innen egy kis utcán áthaladunk, akkor kiérünk a kikötőhöz, s a piacra, amely ma inkább a turistáknak szól, s a gyümölcsök mellett, mindenféle népi szőttest, faragást, szőrmét vehetünk, a szokásos hűtőmágnes, s egyéb apróságok mellett.
Ebből az öbölből indul a komp Suomenlinna erődszigetére, amely az UNESCO Világörökség része. Történelmi tengeri erődítményével, múzeumaival és éttermeivel, csodálatos növényvilágával, s kilátásával a nyílt tengerre, páratlan élmény az utazónak. Sok-sok aprócska szigetet láttunk körülötte, van ahol csak egy aprócska ház áll, van ahol egy étterem. A nagy tengerjáró hajóknak nem könnyű itt közlekedni, mert meglehetősen sok a sekély tengerből kiálló sziklaszirt, sziget. Megcsodáltuk egy kilátópontról a Silver Line hajóóriást – később ezzel mentünk mi is Stockholmba – amint két sziget között éppen átcsusszan a nyílt tengerre.
Ha továbbhaladunk az öbölben egy nagyon régi piaccsarnokot látunk, amely mára már szintén inkább látványosság, sok étteremmel, kávézóval. A Kauppatori 1889-ben épült, s azóta is piacként funkcionál.
Jobbra tőle indul az Esplanadi Park, amely 1812-től várja a pihenni vágyó városi lakosságot. Ez a város legismertebb parkja, gyakran ad helyt koncerteknek.
Templomok, kilátóhelyek városszerte
A Katajannok félszigeten magasodik a vöröstéglából épült, aranykupolás Uspenski székesegyház is, amelyet Mária halálának emlékére építettek. Csodálatos csillárjai vannak.
Különleges templomokból nincs kevés Helsinkiben, például a kívül-belül három fajta fából készült Kamppi téren álló, óriás hordó formájú Kamppi templom, vagy az egész szigeten megtalálható sziklából, kövekből épült, evangélikus Kallio templom, amely a finn szecesszió jegyeit is mutatja, de ami minden képzeletet fölülmúl, az a Sziklatemplom, a Temppeliaukio Kirkko. A templomot gránitsziklába vájták bele, de a hatalmas, 180 ablakból álló tetőablakokon elég fény jut be az épület belsejébe. A nap sugarai ezeken a réseken világítanak be, és még misztikusabbá teszik a belső teret. Általában 5-8 méteresek a falak, ezek festetlen sziklák. A tetőszerkezet belül vörösrézből készült, s az építészek ebbe helyezték el a fűtést, így télen leolvad róla a hó, és elegendő meleget ad a belső térnek, de látványnak sem utolsó. A Szikla templomnak csodálatos akusztikája van, így gyakran tartanak benne koncerteket.
Számos jó kilátópontról is megcsodálhatjuk a várost. Az egyik mindjárt a belvárosban van, a Torni, azután szintén egy Clarion nevű szálloda 16.emelén lévő kávézóból nyílik, de ami a leginkább nevezetes, az-az Olimpiai torony, amelynek tetejére 1952-ben Pablo Nurmi fölvitte az olimpiai lángot, s most a 13.emeletéről ránézhetünk a finn fővárosra.
Amit innen megfigyeltem, az-az, hogy nagyon rendben vannak az épületek tetői, tetőszerkezetei. Sok a lapostető, de nincsenek elhanyagolva, és rendkívül sok a lemezzel borított tetőszerkezet. Mint ahogy nem láttunk omladozó falú épületeket sehol, pedig jártunk Turcuban, Tamperében, Porvooban, – az ország második legrégebbi településén – Lahtiban, Fiskarsban, így nem láttunk szétmálló tetőket sem.
Ha már a teplomokról szóltam, akkor meg kell említenem a szintén különleges, modern építészeti betoncsodát, a hal alakot formázó, tamperei Kaleva templomot, ahol először találkoztunk magyar nyelvű leírással. Ami meglepő volt, hogy délben megszólalnak a harangok, mint nálunk, s ezt egy az építést irányító és magyarul jól beszélő esperesnek köszönhetjük.
Természeti értékek
Óvják, védik a természeti értékeiket, nem építik túl, de nem hanyagolják el. Jártunk a „birkasimogató” szigeten, amely egy nádas közepén van, lebegő deszkapalló vezet végig az úton, sok-sok kiépített pihenővel. A szigeten ún. Mökkiket látunk, ezek magántulajdonok, kb 6-10 nm2-es faházak, persze benne szaunák, ahová a városi nép elvonulhat föltöltődni, meditálni.
Voltunk a Seurassari skanzenben, ahol megmutatták hogyan éltek a finnek régen. Az ország különböző pontjairól hozták ide a házakat, farmokat amelyek a XVIII. századtól őriznek használati tárgyakat.
Várak, kastélyok, múzeumok
Számtalan szebbnél szebb vár és kastély várja a Finnországba látogatókat, de ami nekem a leginkább tetszett, az a Raseporin vár, amely úgy néz ki, mintha egy nagy szürke buborék hátán állna. Ez a „várrom” csodálatos természeti környezetben áll Helsinkitől alig 60 kilométerre a csörgedező Raseborg patak partján. Ottjártunkkor a vár mellett felépített szabadtéri színpadon éppen a Három testőrt játszották, humoros formában, de szoktak itt koncerteket, fesztiválokat is tartani. A kastélyt 1300-as évek végén kezdték építeni, magába a folyóba, és az évszázadok során fontos szerepe volt az ország történelmében.
Nekem a finn csoda az Oodi
A könyvtár, amely több mint könyvtár, több mint műhely, több mint stúdió, több mint építészeti novum, és több mint… Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Van lézervágó, varrógépek, 3D nyomtató, hangstúdió, lehet pólót matricázni, reklámtáblákat készíteni, sorakoznak a könyvek mellett rengeteg társasjáték, sakkasztalok, számítógépek, van kávézó és étterem. A 2018-ban átadott könyvtár, inkább egy olyan közösségi tér, amelyet mindenki szabadon használhat, bárki meglátogathat, és igénybe veheti a szolgáltatásait. Egyébként a világ legjobb közkönyvtára lett az IFLA /Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége/ ítészeinek döntése alapján. Az egészen pici babáktól a hajlottkorú nyugdíjasokig mindenkivel találkozhatunk az Oodiban, mert az egész napot is eltöltheti itt az ember.
Milyenek a finn emberek?
Mosolygósak, udvariasak, segítőkészek, kedvesek az utazóhoz. Látni rajtuk, hogy évek óta Ők a legboldogabb nép a világon. Mi is azok voltunk, hogy ott lehettünk, és fantasztikus élményekkel gazdagodhattunk, amelynek csak töredéke fért ebbe az írásba…
Lejegyezte: Orosz B.Erika
Fotó: Orosz László – Orosz B.Erika