„Mielőtt azonban rátérnék a képek elemzésére, fontos szót ejteni arról, miért adtam a kiállításnak az Örökkön változó formák címet.
Az ugyanis nemcsak a jelen kiállítás képeire utal, de általánosságban Tomasz és Péter műveire, melyek az évek során megőrizték főbb motívumaikat, de folyamatosan változtak – hol kisebb, hol nagyobb mértékben – az ábrázolásmódban. A kiállítás címe másrészt általánosságban is utal a képzőművészek munkásságára, hiszen egy alkotó életében kardinális kérdés, hogy mer-e, akar-e stílust vagy témát váltani, esetleg mindkettőt. Szintén fontos kérdés, hogy ha mindez bekövetkezik, hogyan fogadja azt a közönség, elismerik a változást avagy nem. A művészetben viszont – akárcsak az életben – az embernek muszáj változnia, így előbb vagy utóbb bekövetkezik, hogy az alkotó valami újjal rukkol elő. Ez még olyan művészek esetében is igaz, akik szándékosan repetitív alkotásokat készítettek, vagy kiválasztottak egy témát, melyet következetesen végigvittek. Ilyen volt Andy Warhol, aki a Campbell’s konzervekről, Marilyn Monroe-ról és Elvis Presley-ről készített szitanyomataival vált híressé, idővel viszont új alanyokat, témákat és stiláris megoldásokat választott. Szintén igaz ez a pop art másik nagy mestere, Roy Lichtenstein művészetére, aki eleinte képregények egyes kockáit választotta ki, hogy aztán azokat a saját stílusában vigye vászonra. Ő idővel a képregényes ábrázolással készített még absztrakt és szürreális képeket, illetve szobrokat is.
Viszont mi a helyzet e téren Tomasz Piars és Somody Péter művészetével? Ők is következetesen kitartanak saját, külön bejáratú alkotói világuk mellett, de időről időre megújulnak, mert valami új ábrázolásra vágynak, esetleg megváltozott az, ahogyan a világra tekintenek. Tomasz Piars absztrakt képeire például a folyamatos mozgás, a dinamika jellemző, a képein pedig nem a valóságból vett tárgyakat vagy élményeket ábrázol, hanem egy általa teremtett külön világot, egy mesterséges rendszert vagy élő struktúrát, ami saját törvényekkel bír, akár a természet. De ezek a rendszerek mégsem a természeti törvényeken alapulnak, hanem a művész logikája szerint, ezért az eredmény is olyan lesz mint egy mesterséges, önműködő világ. Tomasz elmondása szerint évente újat talál ki, mert untatná, ha ugyanazt festené. A sorozatai viszont egymáshoz kapcsolódnak, számára pedig a festészet kísérletezés, ezért mindig szívesen merít valami újból, aztán tovább lép. Nem akar senkinek megfelelni, és nem feltétlenül azt akarja csinálni, amit már kitapasztalt, hanem olyat próbál létrehozni, amit még nem tud. Olyan mint egy filozófus, keresi a válaszokat, miközben úgy érzi, egy alkotás akkor lesz friss, ha a művész folyamatosan kutat. A 2019-es New Alchemy vagyis Új alkímia című szériájának festését úgy fogta fel, mintha egy kémikus vagy alkimista lenne, aki próbálja az anyagokat átformálni, és azokból valami újat létrehozni. A 2021-es Crystals of Memory, vagyis a Memória kristályai című képsorozatának éles formáival pedig a memóriakártyákon elhelyezkedő kristályokat idézte meg. Úgy véli, a művész is a kollektív memóriát dolgozza fel, hiszen a képein nemcsak önmagát fejezi, hanem a közös emlékezetet és tapasztalatot. A tavalyi Luminous decay, azaz Fényes bomlás című tárlata a fénnyel foglalkozott, a részecske robbanásszerű, terjeszkedő mozgásával. A képein akárcsak az atombombában a láncreakció, a formák egymással ütköztek és új struktúrákat hoztak létre. A mostani Artificial Nature vagyis Mesterséges természet című képsorozata azt a kérdést feszegeti, hogy mi számít természetesnek és mi mesterségesnek. Illetve, hogy lehet-e természetes az, ami mesterséges, ami valljuk be, most hogy a mesterséges intelligencia folyamatosan hódít a neten, igencsak kurrens kérdés. Tomasznak ezekre a dilemmákra viszont nincsen konkrét válasza, így a befogadó maga döntheti el, mit lát a képeken: a valóságban is létező formákat, amikkel az életben vagy biológia könyvekben találkozott avagy tisztán absztrakt elemeket, melyek csak a művész képzeletében léteznek. Tomasz egyébként mindig arra törekszik, hogy a belső világát fesse meg, amit a valóságban nem lát. A tudatában ilyenkor intuitív módon megjelenik a kép egy részlete, tehát nem a teljes látvány, hisz az csakis az alkotás közben bontakozik ki előtte. A képek elkészültéhez pedig időre van szüksége, azok hetekig, de akár két-három hónapig is alakulhatnak. Tomasz elmondása szerint a festés hetven-nyolcvan százaléka nézés, megfigyelés, ezért terveket nem készít, de a lépéseket, akárcsak egy sakkjátékos, megpróbálja előre kiszámolni. Emellett nosztalgiával tekint azokra az időkre, amikor az izmusok még élesen elváltak egymástól, manapság viszont az eltérő stílusok és elemek találkozásából születik valami új. Az ő képein is több ábrázolási mód ütközik, a képmezőben feltűnnek sík elemek, de három dimenziósnak ható egységek is, illetve precíz, geometrikus formák, valamint rikító, vibráló színű gesztusok is. Somody Péter műveire ezzel ellentétben az alkotó életszemléletének változásai hatnak. Ő ugyanis fontosnak tartja, hogy változzanak a képei, de nem minden áron, mivel nem érzi azt kényszernek, hogy szándékosan alakítson a művészetén. Azt gondolja, hogy az alkotásnak természetes velejárója, hogy a művész bizonyos időszakonként valami újat hoz létre. Úgy véli, ez olyan mint az öregedés. Van, hogy az ember öt-hat évig nem öregszik, aztán egy év alatt behozza a „lemaradását”. Péternek továbbá a magánélete is megváltozott, a gyereke serdülő fiúvá érett, így apaként ő is jobban megoszthatja vele a gondolatait, mely szintén kihat az életére, és arra, hogyan látja a világot. A művész továbbá úgy véli, az élet változásaival szemben megpróbálhat az ember mozdulatlan maradni, de az ő helyzetében ez már nem reális elképzelés, hiszen akkor el kellene felejtenie a külvilágot. Péter szerint sok művész szeret a biztos úton maradni, és félelemből nem mer változtatni, de mindez csak sejtés, hogy hányféle életút, stratégia létezik egy alkotó esetében. Noha az itt látható, képek alakzatai ugyanolyanok vagy hasonlóak, mint amiket huszonöt éve használt, mert feltűnik azokon a rá jellemző, elfolyó, cseppforma, a felületek kitöltésének módszere és a festéshez használt anyagok azonban változtak. Új képein a korábbi gesztusok helyét minták és szöveteket idéző rácsszerkezetek vették át, melyek a képeknek új rezgést, „frekvenciát” adnak. A szövetek illúziójának megteremtéséhez az alkotó kompozit anyagokat és élénk színeket használt, mellyel visszakapcsolódott a korábbi, kolorista korszakához, így hozva létre a képeken egy színes összhangzatot. 2000 előtt viszont gesztusfestészettel foglalkozott, de azóta a művészetét jobban koordinálja, így az szándékoltan letisztulttá és repetitívvé vált. És bár a művész elmondása szerint ezek a kompozíciók első látásra egyszerűnek tűnnek, azok nagyon sűrűn és intenzíven vannak megmunkálva. Az új képek azonban kétségkívül egy technicizált látásmódról tanúskodnak, a síkszerű, egymást fedő és egymáshoz csatlakozó felületek a képalkotó szoftverek vizuális megoldásait tükrözik, így kellően reagálnak a korszellemre. Péter a munka megkezdése előtt azonban nem készít számítógépes előképet, a képeken látható mintákat szabad kézzel vágja ki, majd felhelyezve a vászonra, szabadon rajzolja fel a formákat, vagy viszi fel azokat szórópisztollyal. Nincs szüksége tervezésre, hiszen az előző évtizedek praxisa, gyakorlata adja hozzá neki a magabiztosságot, hogy a vászonhoz lépve megfelelően döntsön. És hogy miért lettek élénkebbek a képei mint korábban? Mert Péternek egy harmonikus elképzelése van a világról, amit azonban a külvilág nem igazol vissza, illetve ő sem érzi azt, hogy a művészetével hatással lenne a külvilágra. Ettől függetlenül pozitívan próbál a környezetéhez állni, továbbá fiának és a hallgatóinak is ezt az életszemléletet adja át a mindennapokban. Festőtársaival is létrehozott egy buborékot, hogy tudjon lélegezni, még akkor ha olykor azt érzi, hogy a nagyvilágban elfogy a levegő. Péter szerint az ugyanis katasztrofális állapotban van, így akár mindenki abbahagyhatná a művészetet, de akkor nem születnének alkotások, melyek erőt adnak az embereknek. Sőt, Péter folyamatosan figyeli a kultúra és a festészet változásait, még annak ellenére is, hogy a műnemben többféle törekvés van, melyek egymással párhuzamosan futnak, és hatnak egymásra. Mint az tudjuk, a művészetben a nagy narratívák ideje lejárt, és nem lehet összefüggő világképet teremteni, de Péter úgy látja, hogy az alkotóban meglévő értékrend a létrehozott műben tükröződni fog, és a munkát változatlanul értékessé fogja tenni.” írta P.Szabó Dénes kulturális újságíró
A kiálltás június 7-g megtekinthető az előre egyezetett időpontban
Kiállító művészek: Tomasz Piars és Somody Péter
Helyszín: Art Salon Contemporary
