2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Koreográfiák Kubától Finnországig – indul a Budapest Táncfesztivál

Koreográfiák Kubától Finnországig – indul a Budapest Táncfesztivál

Idén is világsztárokat lát vendégül a Budapest Táncfesztivál. A kéthetes mustrára a nemzetközi és hazai kortárs táncélet legjobbjai érkeznek a Nemzeti Táncszínházba. Kuba, Olaszország és Finnország legizgalmasabb produkciói és a legnagyobb magyar társulatok premierjei kihagyhatatlan programot kínálnak, április 27. és május 11. között az érdeklődők számára.

Április 27-én a fiatal, feltörekvő Nuovo Balletto di Toscana előadásával indul a 24. Budapest
Táncfesztivál. A firenzei táncegyüttes Michele Di Stefano – az olasz táncművészet éllovasa
–koreográfiájával, a Bayadére, the kingdom of shadows-zal érkezik Budapestre, amit két estén át
láthat majd a magyar közönség.
A gazdag fesztiválprogram kuriózuma a kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb
művészévé avanzsált táncos, Carlos Acosta által alapított Acosta Danza lesz. A tehetséges
kubai táncosokból álló társulat először jár Magyarországon, és igazi karibi életérzést varázsolnak a
Táncszínház színpadára, Cuban Eclectico című darabjukban.
A nemzetközi fellépők sorát a finn táncvirtuóz, Susanna Leinonen koreográfiája zárja majd,
melyben a táncosok, Nasty című bátor és megrázó előadásukban, a nőkkel és a női testtel
szembeni könyörtelen elvárásokra mutatnak rá. Kísérőprogramként, a külföldi társulatok előadásait
követően közönségtalálkozóra kerül sor az alkotókkal a Táncszínház Előterében.
Természetesen nincs fesztivál a magyar táncélet kiválóságai és a tánc legnagyobb ünnepe nélkül.
Április 29-én, a tánc világnapján közös gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek
Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház. A program része, „Az évad legjobb alkotója” díját elnyert
koreográfus előadása mellett, a teljes szakma ünneplése: díjat kapnak végzős növendékek,
pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók.

A fesztivál egyik különlegessége, hogy a hazai táncegyüttesek egytől egyig premierekkel
érkeznek, így a szervezők azt javasolják a közönségnek, hogy minden estét töltsenek a
Millenárison, ünnepeljék a táncművészetet a Nemzeti Táncszínház programjaival.
Izgalmas bemutatóra készül április 30-án a Badora Társulat, akik a Bánk bán nyomán készült
táncdrámával érkeznek a fesztiválra. Barta Dóra koreográfiájában azonban, a megszokott
nézőpont helyett egy női sorstragédia körvonalazódik, melyben Melinda kerül a főszerepbe.
Merész vállalkozásra készül a Szegedi Kortárs Balett, akik Fekete hattyú című balett-
thrillerükben egy pszichiátria falai közé kalauzolják el a nézőket, ahol Odette személyiségének
szétesését követhetik végig. A sötét, titkokkal teli történetet az együttes művészeti vezetője, a
Kossuth-díjas Juronics Tamás állítja színpadra.
Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat egy furcsa atmoszférájú bemutatóval érkezik május 7-
én, Lois Lowry Az emlékek őre című regénye alapján, egy látszatra kifogástalannak tűnő
társadalom képét festi le, ahol minden a legnagyobb tökéletességben zajlik. Ez azonban csak a
látszat, valójában ez a tudástól megfosztott emberek Kánaánja.
Az idei fesztiválon a tánc mellett a zene is főszerephez jut. A Forte Társulat és a Dador Projekt
Zenekar Concordia című, a barokk zenetörténet klasszikus szerzőinek műveire készült, élő
zenekarral és egy énekesnővel kísért táncjátékában groteszk és lírai kettősök bomlanak ki, a tánc,
az élő zene és a prózai szöveg ötvözésével szerves egységet alkotva.
A zárónapon a Duda Éva Társulat BÁBEL című előadása koronázza meg a Budapest
Táncfesztivált. A produkció expresszív képeivel és látványos momentumaival egy eklektikus
világot teremt, de a bábeli zűrzavar mélyén ott a harmónia iránti vágy.
A Nemzeti Táncszínház Kisterme is premierektől lesz hangos. Május 3-án a 142-es bolygóról
érkezett Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán idézik fel a régi, gondtalan időket, míg
május 8-án a Kulcsár Noémi Tellabor, Henrik Ibsen világhírű drámája alapján készült Babaház
című előadása debütál.
A tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a Nemzeti Táncszínház kezdeményezésére jött létre az első komplex
táncszínházi nevelési előadás, a Horda2. A sikeres produkciót két másik táncszínházi nevelési
előadás követte: Igaz történet Alapján (2016); Talpuk alatt (2018). A jubileum alkalmából, a
Budapest Táncfesztivál keretében játszott Talpuk alatt című interaktív előadásra rendhagyó
módon, felnőtt közönséget várnak a szervezők.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp