„A mese az egyik legtökéletesebb eszköz, mellyel gyermekeinknek segítséget nyújthatunk saját képességeik, erejük fellelésében, vagy akár életük értelmének felfedezésében is”– állítja Bruno Bettelheim osztrák származású amerikai gyermekpszichológus és író. És milyen igaza is van!
Nem is beszélve arról, hogy ha egészen kicsi kortól kezdődően rendszeresen mesélünk gyermekeinknek,segítjük vele a szókincsük fejlődését, a szövegértést, a fantáziaviláguk gazdagításáról nem is beszélve.
A mese régen persze nem csupán a délutáni vagy az esti elalvás rituáléja volt, a történetmesélés
segített sok helyzetben: monoton munka közben, halottak búcsúztatásánál, vagy akár éppen
betegségből való felgyógyulásnál is, mintegy elválasztva egyik életszakaszt a másiktól, vagy
példabeszédként tanításul a hallgatóság számára.
„A meséknek minden esetben pozitív, sőt gyógyító hatása is van gyermekek és felnőttek esetében is”– mondja Pollák Éva szakpszichológus.– „A gyermek, vagy éppen a bármilyen problémával küszködő ember képes lehet a történetet önmagára
vagy a saját, éppen aktuális konfliktusaira vonatkoztatni, és így könnyebben megtalálhatja a
megoldást. Gondoljunk csak a hagyományos hindu orvoslásra, amikor is a lelki egyensúlyában
megzavart embernek olyan mesét adtak meditáció céljára, amelyben éppen az ő egyéni problémái
öntöttek formát.”
A mese tehát kimondhatóvá tesz, nevén nevez dolgokat, egyben megoldást kínál. Megtanít a
konfliktusok kezelésére, az akadályok leküzdésére. Nem is beszélve a boldog befejezésről: „boldogan
éltek, míg meg nem haltak” – ami egyébként általában nem örökre szól, csak az adott probléma
sikeres megoldását ünnepli.
„A lehető legnagyobb ajándék, amit adhatunk gyerekeinknek, ha néha fejből is mesélünk” – folytatja
Pollák Éva. –„A gyerekek nagyon szeretik azokat a történeteket, amelyeket a szülő talál ki számukra,
és amelyben valahogy mindig ott lehetnek ők is, mint főszereplők, mint főhősök, akár hétköznapi
kalandokban, akár mesebeli helyzetekben, minden szörnyet legyőzve, minden rossz dolgot kijavítva,
megoldva. Sose hagyjuk ki a félelmetes részeket sem, hiszen a mindennapokban is vannak, lehetnek
ijesztő dolgok, események, de ezeknél mindig érkezzünk el a pozitív végkifejletig, a feloldásig, ne
hagyjunk rossz érzeteket a gyerekben. Ha kihagyjuk ezeket a részeket, nem adjuk át gyermekünknek a
reményt, hogy bár történnek rossz dolgok a világban, minden rendbe hozható.”
Természetesen mesekönyvet is választhatunk a gazdag kínálatból, törekedjünk olyanokat találni,
amelyek igazán igényesek, a szöveget nem írták át, nem rövidítették le.
„Nagyjából 3 éves kortól képesek a gyermekek már hosszabban figyelni, ekkor már szívesen
hallgatnak kitalált történeteket, vagy rövidebb, például állatokról szóló meséket” – folytatja a
pszichológus. – „4-5 éves korban már jöhetnek a tündérmesék, vagy éppen a magyar népmesék.
Ekkor már fogékonyabbak a csodára, a varázslatos elemekre, képesek mélyebben átélni a
történeteket. Iskolás, kiskamasz korban már következhetnek azok a mesék, ahol kilépünk ebből a
csodavilágból és elérkezünk a valós környezetben játszódó mesékhez.”
A pszichológus tanácsa szerint kisiskolás korban már megkérhetjük a gyerekeket, hogy ők is
mondjanak fejből mesét, vagy készítsenek képregényt ezzel megtanulják összerendezni
mondandójukat, és a mesélés során könnyebben szólalnak meg esetleg mások előtt is.
„Ahogy nőnek a gyerekek, változnak a mesék fajtái, témái is, jöhetnek a komolyabb történetek,
természeti jelenségekről, majd más nemzetek kultúrájáról, a világ sokszínűségéről” – mondja Pollák
Éva. – „Kamaszoknál az önismereti vagy éppen az úgynevezett túlzásokkal operáló, hazugságmesék
segíthetnek eligazodni a felnőtté válás útján. Ezekből megtanulhatják, hogy senki sem tévedhetetlen,
viszont a tévedésekből is nagyon sokat lehet tanulni.”
A mai világban ugyan már nincsenek olyan rítusok, amelyek átvezetnek a felnőtt világba, de a
mesékre később is szükség lehet, a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító,
segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a
módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa,
ameddig csak lehet.
