2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Labdába sem rúg a fogyasztóbarát biztosítás a kampányban

Labdába sem rúg a fogyasztóbarát biztosítás a kampányban

Bár az alulbiztosítottság ellen a leginkább a fogyasztóbarát biztosítások védenék az ügyfeleket, a díjversenyben a futottak még közé kerülnek ezek a termékek és a díjhirdetési szabályok merevsége miatt a lakásbiztosítási kampány idején nem is lesz változás – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Bár a március elsejével induló lakásbiztosítási kampány egyik fő célja, hogy a családok érdemi védelembe tudják vonni legnagyobb vagyontárgyukat, a házukat, lakásukat és az abban fellelhető egyéb vagyontárgyaikat, a jelenlegi biztosítási verseny háttérbe szorítja az erre a célra alkotott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokat (MFO).

Egységes feltételek

Amikor 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank megalkotta az MFO kritériumrendszerét, az egyik fő cél éppen az volt, hogy olyan biztosítási konstrukciók jöjjenek létre, amely feltétel rendszere garantálja azt, hogy az adott szerződéssel védett ingatlan nem lesz alulbiztosított és kár bekövetkeztekor szavatolt, hogy a biztosító helytáll majd és a megtérített összeg fedezi a kár valós értékét.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője emlékeztet arra, hogy a pályázati kiírással az MNB összehasonlíthatóvá tette az egymással versenyző termékeket, úgy, hogy 15 alapvető elemi kárra, illetve az ingatlanokban a leggyakrabban előforduló 5 további alapkockázatra kötelező módon előírta, hogy minden biztosító köteles kockázatot vállalni. További, modul-szerűen választható elemek esetében pedig egyértelműsítette, hogy az adott kiegészítő biztosítási elem mire is vonatkozik. Emellett számos eljárási előírást is teljesíteniük kell a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást kínáló társaságoknak – például a kártérítési eljárás időintervallumát keményen bekorlátozta a feltételrendszer.

Az egymáshoz eképp teljesen hasonlatos biztosítások díjai így transzparensen összehasonlíthatóak, a biztosítók versenye az ügyfelekért a díjak mellett a kínált extraszolgáltatásokban érhetőek utol.

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás konstrukció annak ellenére nem tört át komoly mértékben, hogy immár a 14 Magyarországon lakásbiztosítást kínáló társaság közül 13 sikeresen pályázott az MNB-nél az MFO védjegy használatára. Ennek ellenére az élő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések száma a kampány előtt alig haladta meg az 50 000 szerződést, ami a 3,9 millió szerződéshez képest elenyészőnek számít – emlékeztet Gergely Péter.

Nagy előrelépés, de óriási lemaradás

Sokan vélekedtek úgy előzetesen, hogy a mostani lakásbiztosítási kampány a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról fog szólni. Ezt a vélekedést némileg alátámasztotta az a tény, hogy az online alkuszoknál is megjelenő fogyasztóbarát biztosítások versenyképesnek számítottak, ugyanis az új kötésekben (egy biztosító kedvezői díjai miatt) a biztosítások átlagdíja alacsonyabb lett a biztosítók saját termékfejlesztése alapján létrehozott lakásbiztosítások átlagdíjánál.

Gergely Péter az Insura biztosítási alkusz adatait idézi, amely szerint a kampány első időszakában a megkötött szerződések 38 százaléka volt MFO-biztosítás, más piaci elemzők szerint viszont csak a szerződések 15 százalékában választanak az ügyfelek fogyasztóbarát lakásbiztosítást. Ez természetesen lényeges előre lépés a korábbi 2 százalék alatt maradó piaci súlyhoz képest, ám messze nem olyan szintű az előrelépés, mint például a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél (MFL) látható, ahol az új szerződések több mint 90 százalékát adja a fogyasztóbarát konstrukció.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a díjszszámítási kalkulációkban a kis biztosítóknak köszönhetően tud a top három ajánlat közé bekerülni MFO-konstrukció.

Gergely Péter szerint ráadásul a lakásbiztosítási kampányban az MFO versenyhátránya még növekedhet is, hiszen a termék díjképzése túl merev. Az MFO szabályozás értelmében ugyan negyedévente mód van díjváltoztatásra, ám az új díjakat a biztosítók hatvan nappal azok hatályba lépése előtt kötelesek meghirdetni. Mindez azt jelenti, hogy felmondási időszak után, áprilistól megkötött új lakásbiztosítási szerződések díjai az MFO biztosítások esetében már február eleje óta ismertek és azokon a biztosítóknak nincs joguk és lehetőségük változtatni. A piacon az elmúlt napokban 4-5 társaság már hozzányúlt a kampány díjaihoz és lefelé módosította azt. Ezzel nem tudnak versenyezni az MFO-k, így hátrébb sorolódnak a díj alapú listákon.

A piaci is jó, de ott olvasni kell

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy a piaci lakásbiztosítások esetében sem kell attól tartani, hogy nem megfelelő szintű biztosítási védelmet kínálnak ezek a konstrukciók. Azt viszont látni kell, hogy mivel nem standard elírások alapján készültek a termékleírások, ezért az ügyfeleknek lényegesen alaposabban érdemes utánanézni a kínált szolgáltatásoknak és az azokhoz kapcsolódó fedezetek értékének azért, hogy egy kár esetén ne érje meglepetés őket.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

Alapcsomag (kötelező, standard tartalmi minimum-követelmények)

Elemi károk
– Tűz
– Füst és koromszennyezés
– Robbanás
– Villámcsapás
– Villámcsapás másodlagos hatása
– Vihar
– Felhőszakadás
– Jégverés
– Hónyomás
– Árvíz
– Földrengés
– Földcsuszamlás
– Kő-, szikla- és földomlás
– Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása
– Idegen jármű ütközése
– Idegen tárgy rádőlése

Alapkockázatok
– Vízkár (beázás, kívülről érkező víz, vezetékes vízkár, elfolyt víz)
– Betöréses lopás, rablás, besurranás
– Rongálás, vandalizmus
– Üvegtörés
– Felelősségbiztosítás

Elnevezésükben standard kiegészítő fedezetek
– Értéktárgy kiegészítő biztosítás (200 000 Ft érték felett)
– Készpénz
– Különleges üveg
– Dugulás – elhárítás költségei
– Építés-, szerelésbiztosítás
– Lakóépületek rejtett hibáiból eredő károk
– Assistance szolgáltatás
– Épülettartozékok lopása
– Szolgáltatás – kimaradásból eredő károk
– Graffiti
– Klímaberendezés biztosítás
– Zárcsere kulcsvesztés vagy kulcstörés miatt és kulcsok pótlása
– Kerti bútor
– Kerti dísznövénybiztosítás
– Lábon álló növényzet biztosítása
– Sporteszköz és sportfelszerelés
– Hobbi- és kisállatbiztosítás
– Síremlék és kegyeleti biztosítás
– Kiterjesztett garancia
– Okos eszközök biztosítás (beleértve okos otthon eszközök)
– Elmaradt bérleti díj biztosítás
– Elveszett okmányok pótlása
– Balesetbiztosítás
– Munkanélküliség biztosítás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp