Párja pusztulása után egy nappal új nőstény szegődött egy hím aranysakál mellé Somogy megyében – derítették ki magyar kutatók az állatokra rögzített GPS-
nyakörvek adatainak elemzésével.
A világon egyedülálló megfigyelés egy korábbi sejtést igazol, és annak megértéséhez vihet közelebb, hogy a sakál miért képes Európa-szerte ennyire sikeres és rohamos terjeszkedésre.
A toportyán vagy nádi farkas néven is ismert ragadozó aranysakál az 1990-es évek elején bukkant fel
újra Magyarország déli határvidékén, azóta tartó rohamos térhódítását pedig rendkívüli alkalmazkodó
képessége mellett a délszláv háború, a mezőgazdasági művelés változásai, a globális klímaváltozás,
valamint a nagyragadozók hiánya egyaránt elősegítette.
Az már korábban ismert volt, hogy sikeres túlélési és terjeszkedési stratégiájának egyik titka szociális
kapcsolatrendszerében keresendő. Az aranysakál ugyanis családi szerkezetekben, csoportokban él,
ahol az utódok neveléséből a monogám pár mindkét tagja kiveszi a részét, sőt segítőként az előző évi
nőstény fiatalok is a kölykök rendelkezésére állnak. Ezek miatt pedig a sakálkölykök felnevelése sokkal
hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében.
A kutatók azt is sejtették, hogy az egymáshoz hosszútávon hűséges, monogám sakálpár valamely
tagjának pusztulása után egy másik példány léphet az elpusztult egyed helyére, ezt azonban a korábbi
adatgyűjtési módszerekkel nem lehetett egyértelműen bizonyítani.
Az ezzel kapcsolatos áttörés most a Soproni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a
HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és az SMP Solutions Zrt. szakértőinek köszönhető, akik
91 GPS-nyakörves aranysakál viselkedését elemezték, az állatok által bejárt útvonalak alapján.
Az elemzés segítségével Csányi Erika, a Soproni Egyetem PhD-hallgatója kollégáival egy korábban
ismeretlen szituációt ért tetten egy legalább három kölyköt nevelő sakálpár és egy szomszédos
területen élő nőstény között. Az adatok ugyanis azt mutatták, hogy egy nappal azután, hogy a terület
domináns monogám párjának nőstény tagja elpusztult, a magányos (nem rokon) nőstény belépett a pár
területére és ezt követően a magára maradt hím közelében maradt.
„Mostantól tudjuk, hogy az a szinte hihetetlen alkalmazkodó képesség, amit eddig is ismertünk a sakál
élőhelyválasztásával, vagy éppen táplálkozásával kapcsolatban, az eddigieknél is szélesebb
spektrumú… A párban, családban, szociális csoportban élés komoly előnyöket jelent az egyedek
számára. A sakál láthatólag egy napra sem akar ezekből az előnyökből kimaradni, azonnal új társat
keres magának” – mutatott rá az eredmények alapján Csányi Erika, az Applied Animal Behaviour
Science szaklapban megjelent tanulmány első szerzője.
Az eredmények elemzésében Csányi Erika, a Soproni Egyetem PhD-hallgatója, Lanszki József, a HUN-
REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója, Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és
Természetvédelmi Intézet igazgatója, Pölös Máté, az SMP Solutions Zrt. szakértője, Schally Gergely, a
MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet tudományos főmunkatársa és Sándor Gyula, a
Soproni Egyetem docense vett részt.
